Sztárok

Őszintén vallott alattomos betegségéről Péter Szabó Szilvia

"Máig odafigyelek rá, hogy mit eszem"

Szerencsére híresség élete azóta visszatért a régi kerékvágásba. Számos magyar előadóművészhez hasonlóan most már Péter Szabó Szilvia is újra gyakorolhatja hivatását, és természetesen a tőle megszokott maximalizmussal és lendülettel vetette bele magát a munkába. Jelenleg is nagyon sokat koncertezik, folyamatos, élő kapcsolatot ápol a közönségével, ez pedig rengeteg erőt ad neki.

"Most hála az Istennek jól vagyok és őszintén majd kicsattanok az energiától, de azért odafigyelek mit eszem" - magyarázta a híresség, majd hozzátette: "Például nekem a 16:8-as böjtölés módszer (16 óra pihenés, 8 óra evés diéta) nagyon jól bevált. Majd szeptemberben tervezem, hogy a biztonság kedvéért újra megnézetem az értékeimet."

Péter Szabó Szilvia legfrissebb Instagram-fotói is arról árulkodnak, hogy a munka megsokszorozta energiáit. A 38 esztendős zenei előadó szemmel láthatóan úszik a boldogságban, a némely bejegyzése alatt tapasztalható hatalmas kommentáradat pedig arról árulkodik, hogy közönsége ugyanúgy rajong érte, mint a pandémiás időszak előtt. És végül is mi más kell egy előadóművésznek az igazi teljességélményhez?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Dobó Ági rendszeresen enged bepillantást a családja életébe, így most azt is megosztotta az Instagramon a követőivel, hogy párjával, Kis Csabával és gyermekeikkel egy csodálatos helyre mentek nyaralni.

Leadfotó: instagram.com/szilvia_peter_szabo

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.