Sztárok

Komolyan megsérült a színházban Bodrogi Gyula: „Isteni csoda, hogy megúsztam”

Két nappal később már forgatott

Bodrogi Gyula nem adott sok időt magának, szerettei tanácsa ellenére pénteken már forgatni ment. „Akármi történik velem, bárhogy sérülök meg, engem az öl meg, ha megállok, nem az, ha megyek. Nem volt kérdés, hogy szombaton elmentem a naptáramba beírt forgatásra, és képzeljék, már színházi próbán is voltam azóta” – mondta el a színművész a Bors megkeresésére, akinek még mindig vannak fájdalmai és nehezebben is jár.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A színművész tisztában van azzal, hogy nagyobb baj is történhetett volna, meggyőződése, hogy a rutinjának és persze a szerencsének is köszönheti, hogy nem történt komolyabb baj.

A három év tánctanulásnak és a négy év színművészeti főiskolának köszönhetem, hogy egyben maradtam. Megtanultam esni, gyorsan reagálni. Ezzel együtt, tulajdonképpen isteni csoda, hogy megúsztam” – fogalmazott Bodrogi.

Scütz Ila élete vége felé már komoly depresszióval küzdött, pedig szakmájában folyamatosan boldogságot sugárzott a színpadon. Halálának körülményeivel kapcsolatban a mai napig számos megoldatlan rejtély és ki nem bogozott szál van, hiszen nem tudni, hogy Ila tényleg önkezüleg vetett-e véget életének vagy baleset történt-e, annyi azonban bizonyos, hogy lelkileg egyáltalán nem volt jól, amikor 58 évesen utolérte őt a halál.

Leadfotó: facebook.com/bodrogikuria

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.