Lifestyle

Érkezik az Oscar-díjas magyar rendező új filmje, a Nemzet Színészével a főszerepben - Előzetes

Az idősebb színésznemzedék is szóhoz jut

Deák első nagyjátékfilmjének sztorija az unokáról szól majd, aki az átverést követően a fejébe veszi, hogy bosszút áll az őt ért sérelmekért, valamint igazságot szolgáltat. Az unoka így aztán nem csupán egy fordulatos és mozgalmas bűnügyi mozi lesz, hanem egyben egy sajátos felnövéstörténet is pereg majd a vásznon.

„Az unoka története nagyon személyes nekem. Az érdekel, mire képes egy középosztálybeli, nagyvárosi »jófiú« akkor, amikor kénytelen kitörni a komfortzónájából, hogy rosszfiúk üldözésébe fogjon” - idézte a HVG Deák korábbi, Az unokával kapcsolatos nyilatkozatát.

A Nemzeti Filmintézet 721,9 millió forinttal támogatta a film gyártását. A szereplőgárda csupa nagyágyúkból áll: a nagypapát a Nemzet Színésze, Jordán Tamás formálja majd meg, a csalót A martfűi rém című krimiből is ismert Jászberényi Gábor alakítja, de felbukkan az Aranyélet sztárja, Döbrösi Laura, Pogány Judit, Bárdos Judit, Blahó Gergely is, valamint örvendetes, hogy az idősebb színésznemzedék tagjai is szép számmal képviseltetik magukat a produkcióban. A hölgyek közül Hámori Ildikót és Tordai Terit emelhetjük ki, de az alábbi standfotó tanúsága szerint Az unokában feltűnik Papp János, Mikó István, Kertész Péter, sőt a Família Kft. egykori sztárja, a most 94 éves Baranyi László is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mellettük olyan hírességek bukkannak majd fel a produkcióban, mint R. Kárpáti Péter, Kálloy-Molnár Péter vagy Sipos Viki.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...