Sztárok

6 éve nincs velünk Sinkó László, aki ki tudott lépni bátyja, Sinkovits Imre árnyékából

Anthony Hopkins állandó magyar hangja volt

Sinkó a kilencvenes évek második felében Sopronban és Zalaegerszegen is játszott, a Budapesti Kamaraszínházban pedig Gera Zoltán, Haumann Péter és Törőcsik Mari partnereként nyújtott szenzációs alakítást Spiró Honderűjében. Sopronban Spiró Imposztorának Boguslawskiját is eljátszotta, mégis keserves, nehéz időszakként élte meg a szabadúszóként töltött esztendőket. 2003-ban aztán Jordán Tamás meghívására szerződött az új Nemzeti Színházhoz, ahol megint izgalmas feladatokat kapott. 2015-ben bekövetkezett haláláig a társulat tagja maradt, az Alföldi Róbert és a Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett időszakban is, igaz, utolsó éveiben már nemigen lépett színpadra, sokat betegeskedett.

Sinkó László sokáig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, növendékeit mindig arra oktatta, hogy a próbán merjenek rosszak lenni, mert az előadás a sok, esetenként különböző irányú kísérletezés közepette születik meg. A színművész annak idején azért szorongott a főiskolán, mert mindenki azonnal tökéletesre formált, kerek alakítást várt tőle. A Katonában aztán a rugalmasabb, fesztelenebb, egészségesebb próbamódszer vált uralkodóvá, s ekkor teljesedett ki Sinkó művészete is.

A színészt sokan kiváló szinkronalakításai révén ismerik. Tizenkét éves kora óta szinkronizált, első filmjét - még az ötvenes években - Sinkovits Lacika néven jegyezte. Sir Anthony Hopkinst később csaknem húsz moziban szinkronizálta, köztük A bárányok hallgatnak, a Szenvedélyek viharában, a Nixon, A vadon foglyai, a Zorro álarca, a Titus, a Hannibal és A vörös sárkány című alkotásokban. Hannibal Lecterként vérfagyasztó alakítást nyújtott, a legenda szerint még a Clarice Starlingot (Jodie Foster) szinkronizáló Ráczkevei Annát is kiverte a víz, amikor Sinkó megszólalt. Tim Burton 1989-es Batmanjében Jack Nicholson (Joker) magyar hangjaként szerzett örömöt több nemzedéknek, de a Macskafogó című magyar rajzfilmklasszikusban is ő kölcsönözte a főhős, Nick Grabovsky hangját, sőt a Másfélmillió lépés Magyarországon című örökbecsű sorozat narrátoraként-szereplőjeként is ismertté vált. Filmszínészként játszott a Fügefalevélben, az Egy szerelem három éjszakájában, az Isten veletek, barátaim! című alkotásban, a Hídemberben és a Szezonban, a Szomszédok című teleregényben pedig Szabó Károly vállalkozót alakította.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Sinkó László hosszú évek óta hiányzik a magyar színházi- és filmvilágból. Egy igazi magyar színészlegendával lett kevesebb, amikor 2015 nyarán tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.

Schütz Ila élete vége felé már komoly depresszióval küzdött, pedig szakmájában folyamatosan boldogságot sugárzott a színpadon. Halálának körülményeivel kapcsolatban a mai napig számos megoldatlan rejtély és ki nem bogozott szál van, hiszen nem tudni, hogy Ila tényleg önkezüleg vetett-e véget életének vagy baleset történt-e, annyi azonban bizonyos, hogy lelkileg egyáltalán nem volt jól, amikor 58 évesen utolérte őt a halál.

Leadfotó: facebook.com/multkor.tortenelmi.magazin

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.