Sztárok

Hiába kérlelte a gyorshajtó sofőrt, hogy lépjen a fékre: 25 éve szenvedett halálos autóbalesetet a magyar szinkron egyik legnagyobb legendája

2000. december 2-án, vagyis pontosan 25 esztendővel ezelőtt hunyt el Hankó Attila színművész, minden idők egyik legjellegzetesebb magyar szinkronhangja.

Egy markáns orgánum, amire mindenki emlékszik

Hankó Attila 1961. június 21-én, Algyőn látta meg a napvilágot, és már a hetvenes évek második felében nagy sikereket aratott a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákszínpadán. 1980 és 1982 között a budapesti Várszínház stúdiósaként sajátította el a színművészet alapjait, ahol végül színész II. képesítést is szerzett, 1983-ban pedig beiratkozott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1987-ben végzett. Színinövendékként egyre több szerepet kapott (a Don Carlosban, az Equusban és Az öreg hölgy látogatásában is felbukkant), majd diplomája megszerzése után az Arany János Színház társulatához szerződött.

Színházi szerepei mellett hosszú éveken át ő volt Magyarország egyik legkedveltebb, legjellegzetesebb és legfoglalkoztatottabb szinkronhangja is. Mély, öblös orgánuma, intenzív játéka, humora egyaránt érvényesült a Rendőrakadémiában, a Tizenkét dühös ember William Friedkin által rendezett, 1997-ben készült változatában, valamint a Kenan és Kel című amerikai szituációs komédiában is, melyben Kenan apját szinkronizálta. Emellett a Vissza a jövőbe második epizódjának első, 1990-ben készült szinkronjában az ő hangján szólalt meg Biff (Thomas F. Wilson), a főszereplő Marty (Michael J. Fox) ellenlábasa.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Sőt, rajzfilmekben is gyakran hallhattuk összetéveszthetetlen, bársonyos orgánumát: a Bolondos dallamokban Szilveszter, a macska hangját kölcsönözte, sőt Scooby-Doo eredeti magyar hangja is ő volt. A leghíresebb és legikonikusabb szerepe mégis a Stephen King kultikus regénye nyomán készült Halálsoronhoz (1999) kapcsolódik, melyben az ártatlanul halálra ítélt, különleges látnoki képességekkel rendelkező John Coffey-t (Michael Clarke Duncan) szólaltatta meg. És milyen kegyetlen is a sors: egy évvel a szinkron elkészülte után magát Hankó Attilát is elragadta a halál...

Lapozz tovább, a cikk a galériában folytatódik!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!