Sztárok

Mély gyászba burkolózik Arnold Schwarzenegger, súlyos veszteség érte a színészt

Az Osztrák Tölgy közeli szövetségesét veszítette el.

Művész, látnok és igazi jóbarát

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mély gyászba burkolózik a 73 esztendős filmszínész, a Terminátor-szériával világhírűvé vált Arnold Schwarzenegger. Az egykori kaliforniai kormányzó megrendülten búcsúzott barátjától, Jimmy Caruso fotográfustól, aki 95 esztendős korában hagyta itt az árnyékvilágot. Caruso volt az egyik leghíresebb fényképész, aki rendszeresen testépítőket fotózott. Az 1960-as és az 1970-es években rengeteg bodybuilderről készített portrét, köztük az akkor még csak filmszínészi pályája elején járó Schwarzeneggerről is. A két feltörekvő, merész ambíciókat dédelgető férfi ebben az időszakban kötött szoros barátságot.

"Jimmy Caruso valódi művész volt, látnok és egy nagyszerű ember. A fotói gyönyörűek voltak, melyek nagyban hozzájárultak, hogy bemutassa a testépítés aranykorának történetét" - írta a közösségi oldalán Schwarzenegger. "Ő volt az egyik első ember, akivel találkoztam, amikor megérkeztem az Egyesült Államokba a Mr. Univerzum Miamiban. Mindig ott volt nekem és a sportnak, segített népszerűsíteni a testépítést és terjeszteni a képeinket az egész világon. Igazán nagyszerű barát volt" - tette hozzá a világsztár, aki együttérzéséről biztosította Caruso családját.

A fotográfus Kanadában látta meg a napvilágot, és már 14 éves korában elhatározta, hogy e művészeti ágnak szenteli az életét. Carusót a Joe Weider’s Muscle Builder/Power magazinnal való együttműködése tette igazán híressé.

Természetesen mutatjuk a szülinapos György új portréját is, amit a hagyományokhoz híven Katalin hercegné készített fiáról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.
Lifestyle
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.