Lifestyle

Külföldön is egyre kapósabb az első magyar horrorfilm - Tekintsd meg a hátborzongató előzetest!

Kísértetek közt bolyongva

Bergendy filmjében 1918 fagyos telén, a spanyolnáthajárvány idején Tomás, a fiatal vándorfotós (Klem Viktor) abból próbál megélni, hogy halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány (Hais Fruzsina) hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad, és egyre több természetfeletti jelenséggel találkozik. A kísértetek közölni akarnak vele valamit, mire ő elhatározza, kideríti, mi a céljuk.

A Post Mortem világpremierje az A-kategóriás Varsói Filmfesztivál fő versenyprogramjában volt tavaly októberben, és ezzel egy időben mutatkozott be a horrorfilmek legnagyobb presztízsű nemzetközi seregszemléjén, a Sitgesi Filmfesztiválon Spanyolországban. Azóta sorra járja a világ legnagyobb műfaji fesztiváljait. A trieszti és portói díjak után a négy Magyar Mozgókép Díjjal kitüntetett film legutóbb a spanyol Sombra Fesztiválról is négy díjjal tért haza – tette hozzá a forgalmazó.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült horrorfilm operatőre Nagy András, vágója Király István volt, zenéjét Pacsay Attila szerezte. A forgatókönyvet Zánkay Piros írta, a történet Bergendy Péter rendező és Hellebrandt Gábor kreatív producer munkája.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről rendezője most Füst Milán A feleségem története című regényének filmadaptációját készítette el.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...