Sztárok

Soha többé nem áll színpadra a Nemzet Színésze - ezzel indokolta döntését

Miért nem tanított soha Haumann Péter?

A Húzós című műsorban az a logikus, szinte magától értetődő kérdés is felmerült, hogy ilyen impozáns pályával, ennyi felhalmozott, értékes tapasztalattal a háta mögött miért nem tanított soha Haumann Péter. A 80 esztendős művész azt mondta, a rendszerváltás előtt ugyan kapott egy ilyen jellegű felkérést, ám később mégis azt válaszolták neki, hogy "nem tudjuk megoldani". Haumann leszögezte: az akkori színésztanárok nemigen lelkesedtek érte, ha új ember érkezett közéjük. Azóta pedig nem is invitálták tanítani, de egyébként sem fogadna el egy ilyen ajánlatot. Szerinte nem bírta volna ki, hogy olyan kollégákkal-tanárokkal közösen kell döntenie az ifjú színészaspiránsok jövőjéről, akikkel homlokegyenest eltérő álláspontot képviseltek volna, s sosem jutottak volna közös nevezőre.

A Nemzet Színésze májusban ünnepelte 80. évfordulóját, s a jeles esemény apropóján mi is áttekintettük Haumann életútját. Akkor azt írtuk, sajátos humora és komikusi vénája ragyogó vígjátéki hőssé tette, de drámai érzékét is számtalanszor volt alkalma megcsillogtatni. Fanyar, de jellegzetes orgánuma miatt is sokat foglalkoztatták: énekes-zenés produkciókban és a legváltozatosabb szinkronszerepekben egyaránt demonstrálta sokoldalúságát. A világot jelentő deszkákon megannyi Shakespeare-produkcióban láthatta a publikum, a Madách Színházban több mint háromszáz alkalommal formálta meg Tust, a kiöregedett színházi macska szerepét a Macskák című előadásban, de volt Harpagon Moliére A fösvényében, Albin az Őrült nők ketrecében vagy épp Volpone Ben Johnson darabjában.

A szinkronban is számos felejthetetlen percet szerzett a közönségnek a Hupikék törpikék Hókuszpókjaként, a Macskafogó Safranekjeként, illetve Louis de Funes magyar hangjaként.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A nyugdíjas legenda élvezi, hogy végre egyszerű nézőként, nem pedig kommentátorként üli végig a sportközvetítéseket.

Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...