Sztárok

Túl jól játszotta a szerepét, halálos fenyegetést kapott Rákosiéktól a magyar színészóriás

Rákosi ellenszenvét is kivívta

Uray a Nemzetivel való szakítását követően a Magyar Színházban folytatta pályafutását. Fellépett a Pódium Kabaréban, a Pesti Kabaréban és a Király Színházban is. 1923-ban aztán visszatért a Nemzetihez - ekkorra már a korábbi konfliktusai is a múlt ködébe vesztek -, ahol aztán akadálymentesen beilleszkedett az akkori társulatba. A teátrumban huszonöt évig koptatta a világot jelentő deszkákat, először rendes, majd örökös tagként. 1948-ban aztán megszüntették a szerződését, és politikai okokból eltávolították olyan híres, a világháborúk előtti klasszikus, polgári színjátszást reprezentáló kollégáival együtt, mint Tímár József vagy Gombaszögi Frida. Az ötvenes évek elején szinte egymás után tűntek el a rivaldafényből a Nemzeti régi óriásai: Bajor Gizi zavaros körülmények között vesztette életét, Somlay Artúr pedig öngyilkosságot követett el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Major Tamás, a Nemzeti Színház akkori igazgatója később felidézte, milyen körülmények között vált meg a teátrum Uray Tivadartól: "A Déry Tibor-darabban Uray az intrikus, ellenszenves főhadnagyot olyan meghatóan játszotta, hogy a darab végén a figurát sajnálva sírt az egész nézőtér. Rákosi leüzent: ha ez nem változik meg, baj lesz. Mi történhetett volna? Mivel Uray nem volt hajlandó másképp játszani a szerepet, azonnal elvitték volna, engem pedig a legjobb esetben kirúgnak." Uray-t tehát eltávolították a Nemzetiből, s ezután a Madách Színházhoz szerződött, ahol haláláig játszott.

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.