Egészség

Katasztrofális a járványhelyzet a világ második legátoltottabb országában

Lazult a chileiek fegyelme

Mivel a helyi döntéshozók nem láttak más ésszerű alternatívát, voltaképpen teljesen lezárták Santiago városát, a polgárság kijárását pedig erőteljesen korlátozták. A húsbavágó intézkedések megközelítőleg 8 millió embert érintenek. Sőt, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az élet egyáltalán nem is normalizálódott tavasz óta - hiába dübörgött az oltási program, eddig is csupán minimális enyhítéseket engedélyeztek Chilében.

A Portfolio.hu arra a nyugtalanító kérdésre kereste a választ, hogy miként lehetséges, hogy Chilében a magas átoltottság ellenére egyáltalán nem mérséklődik a járvány. A lap kiemeli, hogy az országban már az eredeti vadvírusnál kétszer fertőzőbb brazil variáns a felelős a fertőzések túlnyomó többségéért, ugyanakkor számos vizsgálat azt bizonyítja, hogy a Chilében tömegesen alkalmazott kínai Sinovac vakcina kevéssé hatékony ezzel a vírusváltozattal szemben. Az összkép mégis azt mutatja, hogy az országban többségében működnek az alkalmazott oltóanyagok (a már említett Sinovac mellett használnak Pfizert, AstraZenecát és CanSinót is).

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A drámai járványhelyzet oka a szakértők szerint valójában az, hogy a lakosság fegyelme jelentős mértékben lazult: a chileiek figyelmen kívül hagyják a tiltásokat, tömegrendezvényeket tartanak, nyaralni mennek, vagyis - a következményekkel egyáltalán nem törődve - nagyjából ugyanúgy élik az életüket, mint a pandémia előtti esztendőkben. Nem csoda, ha mindez megbosszulja magát.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.