Lifestyle

Múzeumok éjszakája, koncertek, táncelőadások és kertmozi is lesz a Várkert Bazárban

Mozizz a Várkert Bazárban!

A VárKERT Mozi kéthetente szerdánként jelentkezik, a vetítések előtt az aktuális filmhez kapcsolódó alkotóval lesz beszélgetés. Először június 30-án az idei Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes alkotásait vetítik. Július 14-én Lakos Nóra a Hab című vígjátéka lesz látható, július 28-án a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Anim közösségének válogatott animációs filmjei szereplenek a programban.

Júliusban indul a Tánc a kertben elnevezésű progresszív sorozat, amely a kortárs táncművészet alkotóit mutatja be az érdeklődők számára. Július 4-én a Sandy is going out című előadás a huszonévesek identitásválságát állítja fókuszba.

Június 11. és július 11. között a labdarúgó Eb mérkőzéseit óriáskivetítőn közvetítik Öntőház udvaron. Július 13-án tartják az ENEMVÉ – Nagy Magyar Versek sorozat rendhagyó estjét, amelynek házasszonya Ugron Zsolna, aki ezúttal klasszikus és kortárs költők, írók focis történeteit eleveníti fel Dobos Evelin színész segítségével, de fellép Csorba Lóránt, a Lóci játszik zenekar frontembere, Ember Márk, a Puskás Musical főszereplője és Lotfi Begi is.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A koncertek közül július 8-án Ég az erdő címmel személyes hangvételű, balladisztikus dalokat ad elő Kollár-Klemencz László és vonós kamarazenekara. Július 15-én Ivan & The Parazol Budai Pop című lemezbemutató koncertjét tartják. Július 22-én Egy este, két díva címmel Antonia Vai svéd-magyar dalszerző-énekes lép fel.

Folytatódik a Várkert Jazz programsorozata is, amelyen elsőként július 22-én Sárik Péter Trió ad koncertet az X Bartók című esten, valamint a Várkert Jóga nagysikerű sorozata is. A szabadtéri eseményeken az Öntőház udvar Panoráma teraszán várják a résztvevőket július 5-től hétfőnként.

Fotókon a második világháború óta pusztuló Rumbach utcai zsinagóga, ami végre újra élettel telik meg. Az Otto Wagner tervezte, 1872-ben átadott épület évtizedeken át pusztult a belváros közepén, ám mára csodálatos megújuláson esett át. Szakrális funkciója mellett innovatív elemekben bővelkedő közösségi és kulturális térként nyílt újra a felújított zsinagóga.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hatalmas izgalmak közepette ért véget a 2026-os Miss World: 111 ország szépsége közül végül egy 24 éves fiatal nő fejére került a korona.
Lifestyle
A filmvilág csillogó díszletei mögött olykor szívszorító tragédiák húzódnak: több olyan ikonikus világsztár is akadt, aki az alkotói folyamat közben vagy a bemutató előtt távozott az élők sorából,...
Lifestyle
Tudományos áttörést értek el a Kaliforniai Egyetem kutatói: a világ eddigi legösszetettebb fehérjetérképével sikerült azonosítaniuk azokat a molekuláris metszéspontokat, amelyek kulcsszerepet...
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.