Lifestyle

Salkaházi Sára tudta, hogy meg fogják ölni, mégis az élete árán védte az üldözötteket

Lecserélte régi életét

1929-ben elfogadták jelentkezését novíciának. Csatlakozott a rendházhoz, és először a kassai, majd a komráomi Karitászt szervezte. Eközben meg kellett küzdenie korábbi élete árnyaival: „Keresztül kellett gázolnom önmagamon… hogy önmagamat lerázva, megsemmisítve ráismerjek önmagamra, ráeszméljek énemre” – írta élete ezen időszakáról.

Hatalmas munkát végzett, a karitász vezetésén kívül heti huszonhat órában tanított, gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt, és szerkesztette a Katholikus nő című folyóiratot. Nagyon kimerülten, 1934-ben Kassára helyezték vissza, és mert fáradtságát bizonytalanságként értelmezték, nem engedték, hogy letegye örökfogadalmát.

1937-ben jelentkezett missziós munkára a Brazíliában élő magyar bencések mellé, és Slachta Margit el is engedte volna, de ehhez magyar állampolgárságot kellett kapnia. Ezért 1937-ben végleg Budapestre költözött. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították. 1940 pünkösdjén letehette az örökfogadalmat, Alleluja! Ecce ego, mitte me – Íme itt vagyok, küldj engem! jelmondattal.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A rend mindent megtett, hogy küzdjön a nemzetiszocializmus terjedésének embertelen következményei ellen és Sára is azért imádkozott, hogy ehhez a küzdelemhez legyen ereje. A társaság már 1939-ben nyíltan szembe ment az országban többnyire elfogadott antiszemitizmussal. Azt hirdették, hogy a Szociális Testvérek Társasága, mivel keresztény alapokon áll, nem teheti magáévá a zsidótörvényt. A német származású Salkaházi Sára náciellenességét egy szimbolikus gesztussal is kifejezte: németes nevét 1942-ben, amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket, Schalkháziról Salkaházira magyarosította.

1941 elejétől Salkaházi Sára a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetsége országos vezetője lett. Szerkesztette a mozgalom lapját, gyűléseket, lelkinapokat tartott az országban, három év alatt öt új szegényotthont nyitott összesen háromszáz személyre, és elkezdte a Munkásnő Főiskola építését.

Az Árpád-házi Boldog Margit szentté avatását ünneplő 1944-es rendezvénysorozat keretében március 19-én (éppen Magyarország német megszállása napján) a mai Erkel Színházban előadták Sára Fény és illat című misztériumjátékát Szent Margitról. A Szövetség ezt követő gyűlését betiltották. A német megszállás éve következett.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!