WHO: a koronavírus indiai változata fertőzőbb, mint a korábbi variánsok

Aggasztónak nevezte a koronavírus Indiában felfedezett, B.1.617 elnevezésű változatát az Egészségügyi Világszervezet.

Aggasztó hírek

Az ENSZ egészségügyi szervezetének hétfői genfi sajtótájékoztatóján Maria Van Kerkhove, a WHO járványügyi vezetője közölte, hogy a rendelkezésre álló információk szerint az indiai változat fertőzőbb, mint a korábban ismert variánsok – írja az MTI. A kutatások első eredményei szerint az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni erre a variánsra - mondta. Van Kerkhove közölte, hogy a részleteket kedden teszi közzé a WHO a szokásos heti járványügyi jelentésében. Hozzátette, hogy még sok kutatást kell elvégezni a mutánssal kapcsolatban, egyebek között fokozott szekvenálás révén, annak érdekében, hogy megtudják, milyen gyorsan terjed és mennyire fertőzőképes ez a vírusfajta, illetve milyen mértékben csökkenti a védőoltások hatékonyságát. "Egyelőre nincsenek ismereteink olyan tényezőkről, amelyek arra utalhatnak, hogy a gyógyszereink és a védőoltásaink ne lennének hatékonyak. És ez lényeg" - mondta Van Kerkhove, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is be kell tartani az egészségügyi előírásokat, a társadalmi távolságtartást, a maszk viselését, az érintkezések csökkentését. "A jövőben is találkozni fogunk aggasztó variánsokkal, és mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk a terjedésüket, korlátozzuk a fertőzéseket és csökkentsük a betegség súlyosságát" - tette hozzá.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a részletekért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Bizonyos, elsőre ártalmatlannak tűnő felnőttkori szokások mögött akár az is meghúzódhat, hogy gyerekként folyton mások igényeihez, hangulatához és elvárásaihoz kellett igazodnunk.
Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...