Lifestyle

Az orosz és a kínai vakcinával oltottak is kaphatnak uniós védettségi igazolást

Új fejlemények

Április 13-án az uniós védettségi igazolások készülőben lévő rendszerével kapcsolatban a jogérvényesülért felelős biztos, Didier Reynders hangsúlyozta: minden uniós állampolgárnak joga van uniós zöldigazolványhoz, senkit sem lehet megfosztani tőle még akkor sem, ha olyan vakcinával oltottak be, amelyet a saját tagállam engedélyezett sürgősségi eljárásban, és nem az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – írta meg a HVG.hu.

Ez a kitétel különösen az orosz Szputnyik V vakcinára vonatkozik, amit az EMA jelenleg is vizsgál. Az eredmények viszont feltételezhetően csak akkor kerülnek majd ki, miután az uniós védettségi igazolványok rendszere már elkezd működni.

Reynders ugyanakkor elismerte, hogy érthető azoknak a tagállamoknak a hozzáállása, amelyek csak az EMA által jóváhagyott oltásokban bíznak. Emiatt az Európai Bizottság tervezete a tagállamoknak csak az EMA által engedélyezett vakcinákat kell kötelezően elfogadnia, de lehetőségük van arra, hogy a többit is elfogadják.

A biztos kiemelte, hogy az uniós védettségi igazolás nem vakcinaútlevél. Ez azt jelenti, hogy a tervezet értelmében a tagállamoknak ugyanazokat a jogokat kell biztosítania mindenkinek, akit az EMA által engedélyezett vakcinával oltottak be, de a zöld tanúsítvány egy negatív PCR-teszttel vagy arról való igazolással is kiváltható, hogy valaki átesett a betegségen.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sophie in’t Veld holland EP-képviselő az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) vitáján azt mondta, csak akkor lehetne valóban elkerülni az uniós állampolgárok közti megkülönböztetést, ha az Európai Unió szabályozza a PCR-tesztek árát, mert ez jelenleg nincs így minden tagállamban.

Mindannyian várjuk, hogy újrakezdjük - akarom mondani, folytassuk a COVID előtti - életünket. Vajon tényleg az újrakezdésről beszélünk, vagy inkább arról van szó, hogy szabadon, kötöttségektől mentesen szeretnénk folytatni a mindennapjainkat?

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...