Egészség

8 elrettentő tény, amit ha elolvasol, azonnal leteszed a cigarettát

Még a hallásunkat is képes károsítani.

Tedd le ma

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A cigaretta Közép-Amerikából indult útnak még a kilencedik század körül, vékony dohányrudak és más segédeszközök kíséretében, de innen ered a pipázás hagyománya is. Az első cigarettaszerű tárgyak inkább a mai szivarra, mint cigarettára emlékeztettek. A maja, később az azték civilizációban elsősorban rituális szertartásokban használták, gyakran pszichoaktív szerekkel együtt, hogy egy úgynevezett vallásos önkívületi állapotot érhessenek el vele. Jelenleg az egész világon évente megközelítőleg 5,5 billió cigarettát gyártanak, amit körülbelül 1,1 milliárd ember, azaz több mint az össznépesség egyhatoda fogyaszt el. Míg a fejlett országokban jelentős mértékben csökken a fogyasztás, addig a világ más, fejlődő országaiban nő a cigarettázás aránya: az Egyesült Államokban 1965 és 2006 között 42 százalékról 20,8 százalékra csökkent az arány a felnőttek körében, míg a fejlődő országokban az éves fogyasztás 3,4 százalékkal növekedett. Ha te is a dohányzók körébe tartozol, de szeretnél felhagyni ezzel a káros szenvedéllyel, akkor most hoztunk 8 elrettentő tényt, amit ha elolvasol, vélhetően örökre eldobod a cigarettát. Lapozd fel galériánkat a részletekért!

Nem mindegy, hogy hogyan kötjük be gyerekünket az autóban. Íme egy példa arra, hogy egy kis figyelmesség akár életeket is menthet.

Leadfotó: 123RF.com Forrás: Wikipedia

Oldalak

Egészség
Egészség
A kertben való védekezés és a kirándulás alatti óvatosság két külön dolog, de mindkettőnél az a cél, hogy a kullancs ne minket találjon meg.
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.