Sztárok

Miért nincs Fedák Sári tér? A nép döntött úgy, merüljön feledésbe a neve

Mellőzés és nyomor

Fedák Sári életét már gyermekkorától átszőtte a politika – ez nem is volt meglepő a századforduló történelmileg vészterhes idejében. Otthonában Habsburg-ellenes légkörben nőtt fel, mely meghatározta későbbi szerepvállalásait különböző nemzeti mozgalmakban. Politikai tevékenysége miatt kétszer is megjárta a börtönt: először a Tanácsköztársaság után forradalmi tevékenysége miatt csukták le pár évre, mert katonákat toborzott a Vörös Hadseregnek. Később a II. világháborút követően nyíltan támogatta a Szálasi rendszert: a bécsi Donausender német nemzetiszocialista rádió munkatársaként a háború folytatása mellett állt ki. A „nácirajongónak" bélyegzett primadonna a Népbíróság elé került, nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélték. Ez végleg derékba törte a karrierjét, büntetése letöltése után már nem térhetett vissza a színpadra, népszerűségét és ismertségét teljesen elvesztette. A nép haragját már korábbi, magánéleti botrányaival kivívta. Ennek nyomására a kultúra akkori irányítói úgy döntöttek, amíg vilag a világ, Fedák Sáriról ne nevezzenek el se utcát, se közteret, se színházat, se múzeumot. A hallgatólagos közmegegyezés még ma is tart, ő pedig élete hátralévő részét kitelepítésben, egy ütött-kopott, egyszobás házban töltötte, nyomorban és szegénységben. 1955. május 25-én hunyt el, 75 éves korában.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A kétezres évek felejthetetlen buliszettje, a feltűnő felső és a farmer ikonikus párosa ismét meghódítja a kifutókat és az utcákat. A nosztalgikus recept 2026-ban kifinomultabb, stílusosabb és...
Lifestyle
Az Oroszlánnak egy váratlan felismerés ma segíthet megszabadulni egy régi tehertől. Olvass tovább!
Fashion&Beauty
A divatvilág peremvidékéről a legexkluzívabb vörös szőnyegekig vezetett az útja a Matières Fécales (nemzetközileg ismert nevén Fecal Matter) nevű márkának.
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.