Egészség

Ez mindent megváltoztat - Teljesen új emberi szervet fedeztek fel a kutatók

Forradalom a rákterápiában?

„Az emberben három nagy nyálmirigy-együttes található, de nem ezen a helyen" – fogalmazott Wouter Vogel, a kutatás eredményeit összegző tanulmány egyik szerzője, majd hozzátette: „Eddigi tudásunk szerint az orr-garatban lévő nyál- vagy nyákmirigyek mikroszkopikusan aprók és egyenletesen szóródnak szét a nyálkahártyában. Képzelhetik a meglepetésünket, amikor megtaláltuk ezt az új szervet." Az új szerv - melyet angolul tubarial salivary glandnek kereszteltek a szakemberek - a torok felső, a szájat az orrtól elválasztó régiójának síkosításáért felelhet. Később két holttest boncolása is megerősítette, hogy a szakemberek egy eddig ismeretlen nyálmirigyre bukkantak rá, melynek megléte egyébként akár forradalmasíthatja is a rákterápiákat. A szakemberek a sugákezeléseknél eddig próbálták elkerülni a nyálmirigyeket, hiszen tudvalevő, hogy ezek sérülése esetén a rákbetegeknél táplálkozási, légzési- és beszédnehézségek léphetnek fel. Csakhogy nem tudhatták, hogy létezik még egy, eddig felfedezetlen nyálmirigy - ennek tudatos kikerülése jelentős fordulatot hozhat a rákgyógyításban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Nicole Kowalski egykor csinos fiatal nő volt, a szörnyű kór azonban teljesen eltorzította az arcát.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.