Fashion&Beauty

Így mentik meg a magyar divatipart, tárgyal az MDDÜ és az ITM

A Magyar Divat & Design Ügynökség szakpolitikai párbeszédet kezdeményezett az Innovációs és Technológiai Minisztériummal az ágazat fejlesztése céljából. A felek technológiai fejlesztések támogatásával kívánják elősegíteni a divat-és designipari kkv-k megújulását. Közös céljuk, hogy a szektor rendkívüli adottságainak figyelembe vétele mellett megerősítsék az iparág stabilitását a megváltozott gazdasági helyzetben és elősegítsék a szektor további fejlődését.

Lépni kellett

A világjárvány globálisan különösen hátrányosan érintette az iparági szereplőket. A szakma integratív, koordináló szervezete, a Magyar Divat & Design Ügynökség egy átfogó kutatással tette láthatóvá az iparági szereplők által megélt nehézségeket. A felmérés eredményei alapján egy javaslati csomag formájában közvetítette az ágazat szükségleteit a gazdaságpolitikai döntéshozók számára. Ez a lépés számos szakpolitikai párbeszédet eredményezett az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az MDDÜ között. Az együttműködés célja, hogy a szereplők megőrizzék a versenyképes hazai kapacitásaikat és megerősítsék a munkahelymegtartó és jövedelemtermelő képességüket.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz, a cikk folyatatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.