Lifestyle

Amit te is megtehetsz a háttérben értünk dolgozókért: ezekkel tudod segíteni munkájukat!

Nem újdonság, hogy a hónapok óta tomboló világjárvány minden ember életére hatással van nemre, korra és a foglalkozásra való tekintet nélkül. Ám vannak, akiket még közelebbről érint a vírus: egészségügyi dolgozókat, bolti eladókat, árufeltöltőket, és még sorolhatnánk a háttérben önzetlenül dolgozókat. Éppen ezért is fontos az összefogás, hogy ebben a helyzetben közösen tegyünk azért, hogy ezen az időszakon minél hamarabban és gördülékenyebben túl legyünk.

Nélkülük tényleg megállna az ellátás

Kiemelt szerep jut azoknak az embereknek, akik ha feladnák munkájukat a vírus miatt, akkor bizony vakarhatnánk a fejünket a hogyantovábbon. Ilyenek az élelmiszerboltban dolgozók, akik nap mint nap ki vannak téve a fertőzésveszélynek a vásárlóáradat következtében. Annak érdekében, hogy vigyázzunk az ottani emberekre, viseljünk maszkot és kesztyűt a boltokban. Érdemes listával készülni, hogy a bóklászás helyett minél hamarabb végezzünk, így kevesebb időt eltöltve a zárt térben. Legyünk türelemmel: most nincs helye a hűtőpultba behajolásnak egy nagy „bocsánat” kíséretében, miközben épp árufeltöltés zajlik vagy egy másik vásárló válogat. Ha már válogatás: ezt most sokkal inkább szemmel tegyük, mint kézzel!

Önkéntesek

Az önkéntesség "békeidőben" is nagyon szép vállalás, hát még egy ilyen speciális helyzetben. Sokan, akik eddig esetleg nem tették, most önként, tudatosan fordítanak nagyobb figyelmet az idősekre, illetve azokra, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eljutni az élelmiszerboltokba, gyógyszertárakba. Ezt egyébként mi is bátran megteketjük: semeddig se tart bekopogni a lépcsőházban élő idősekhez boltba indulás előtt, hogy szükségük van-e valamire, de a gyógyszerek kiváltása is nagy segítség lehet. Ha saját kutyánkkal indulnánk sétálni, és eléggé bízunk magunkban illetve kedvencünkben, akár egy útitársat is választhatunk a szomszéd kutyus személyében. Ezek olyan apróságok, amikkel egyénileg mi is hétköznapi hősökké válhatunk.

Sok önkormányzatban is tisztelhetünk önkéntes segítőket, akik azzal válnak hőssé, hogy olyan embereknél vállalnak takarítást, akiknek ennek elvégzése megterhelő lenne. Mivel most sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk a higiéniára, mint valaha, így óriási segítség a heti rendszerességű alapos takarítás. Ez sok idő és energia, amiért csak elismerésünket tudjuk kifejezni.

Egészségügyi dolgozók

Talán mondani se kell, hogy az egészségügyben dolgozók mekkora fertőzésveszélynek vannak kitéve. Az orvosok és ápolók munkájáért nem lehetünk elég hálásak, illetve azoknak a munkájáért, akik bármilyen módon azon vannak, hogy az egészségügyi intézmények zavartalanul működhessenek tovább. Magánemberként azzal hálálhatjuk meg leginkább, ha vigyázunk magunkra, így csökkentve annak az esélyét, hogy orvoshoz kelljen fordulnunk.

Ha ezt megtesszük, könnyíthetünk azon a terhen, ami most a kórházakra nehezedik, hiszen a vírus mellett sajnos továbbra is jelen vannak az egyéb, már meglévő megbetegedések is, amik ugyanannyi figyelmet és szakértelmet igényelnek, mint ezelőtt. A mentők munkája elképesztően fontos ebben a folyamatban. A szokásos feladatok mellett - mint a háztartási és egyéb balesetek - elképesztő plusz terhet jelent a járvánnyal kapcsolatos ellátás nap mint nap.

Bizalomkártyával a hősökért (x)

Ha te is szeretnéd kivenni a részed a segítségnyújtásból, akkor az Auchan kezdeményezésével ezt most könnyen megteheted! Az áruházlánc ugyanis nemcsak a dolgozóiért, hanem az ország mentőseiért is felelősséget vállal a Bizalompontokon keresztül: elsőként 10 millió Bizalompontot ajánlanak fel az Országos Mentőszolgálatnak, amit pontjaid felajánlásával te is kiegészíthetsz, és támogathadot a mentők fáradhatatlan munkáját! További részletekért kattints ide!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.