Lifestyle

2020-ban a tavalyinál is olcsóbbak lesznek a Sziget napijegyek

A Sziget a minap közzétette az első 80 fellépőjét, mostantól pedig már azt is tudjuk, hogy melyik sztár, melyik napon látható majd a Szabadság Szigetén. Március 3-tól pedig már napijegyeket is árulnak a Szigetre, ráadásul az első körben – korlátozott számban – a tavalyinál is olcsóbban.

Kedvező árak

Aktuális világsztárok, nagy visszatérők és különleges “ínyencségek” sorakoznak a Sziget első bejelentett fellépői között. A hírek szerint hamarosan újabb nevek is érkeznek, addig is a szervezők közzétették, mely napokon láthatjuk majd a már bejelentett fellépőket. “Hamarosan elkezdjük a napijegyek értékesítését is, ezért is adtuk meg az eddig ismert fellépőink napi bontását” – tudtuk meg Kádár Tamástól, a Sziget főszervezőjétől, aki elmondta, hogy március 3-tól – korlátozott számban – a tavalyi napijegy áránál olcsóbban, 22.500 Ft-ért lehet majd idén jegyet vásárolni. Addig is a legkedvezőbb árú „early bird” bérleteket március 3-án délig lehet még beszerezni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

És akkor nézzük, ki melyik napon lép fel az eddig ismert nevek közül:

Augusztus 5.: Dua Lipa, Foster the People, Denzel Curry, Loyle Carner , Tom Walker, Little Simz, Claptone, Solardo, I Hate Models

Augusztus 6.: Kings Of Leon, Foals, Caribou, Of Monsters and Men, Daughter, Little Dragon, Alison Wonderland, Sevdaliza, Kensington, What So Not live, Jade Bird, Tourist, Stanton Warriors , ATLiens

Augusztus 7.: Major Lazer, A$AP Rocky, Diplo, Jon Hopkins live, Mabel, Chris Liebing, Anna Calvi, Ezra Collective, Altin, Gün, KOKOROKO

Augusztus 8.: Calvin Harris, Stormzy, Glass Animals, Rilès, Kölsch, Joris Voorn, TroyBoi, Alice Merton, Lola Marsh, Parquet Courts, Giant Rooks

Augusztus 9.: Lewis Capaldi, Kaytranada, blackbear, Miles Kane, Dixon, NGHTMRE, Seasick Steve, Jeremy Loops, Briston Maroney, Gerd Janson, Volac

Augusztus 10.: The Strokes, Khalid, Keane, Bob Moses club set, R3HAB, Bikini Kill, Sam Feldt live, Bakermat, Amyl and the Sniffers, Viagra Boys, Sasha, Matador, Black Honey

Augusztus 11.: Mark Ronson, FKA twigs, Sigrid, Clutch, slowthai, Floating Points live, Jamie Jones b2b Joseph Capriati , Camelphat, Fever 333, METZ, Droeloe

Végre kiszivárgott a névsor, melyre mindenki várt!

Leadfotó: Sziget.hu

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.