Sztárok

Rúzsa Magdi feltárta fájdalmas múltját - Ezért áll nehéz év az énekesnő mögött

A Megasztár hajdani felfedezettje ritkán beszél magánéletéről, most azonban kivételt tett.

"A hit kapaszkodó"

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Rúzsa Magdi a minap még izgalmas és meglepő kulisszatitkokat osztott meg magánéletéről, most azonban sötét, fájdalmas titkait teregette ki a publikumnak. „A hit kapaszkodó, veleszületett erő, másnak is, mert az ön­magamba vetett hitem által tudom, hogy bármit megvalósít­hatok, amit igazán szeretnék” - ismertette ars poeticáját a Borsnak Rúzsa Magdi, aki 15 évvel ezelőtt, 19 éves korában egy vajdasági faluból indult el a világhír felé. A ma 34 éves sztár korábban szülésznőként kereste a kenyerét, ám mindig is arról álmodozott, hogy befutott énekesnő lesz. Vágyát végül teljesítette a sors. „Szerettem volna énekes lenni, szerettem volna sok emberhez szólni, és szerettem volna egy zenekart. A terveim között az szerepelt, hogy kialakítsak ma­gamnak egy olyan életet, amiben nagyon jól érzem ma­gam, és úgy érzem, ez sikerült. Hálás vagyok érte!" - fogalmazott a Megasztár egykori üdvöskéje, majd így folytatta: „Nagyon sokat kaptam és kapok is folyamatosan. Igaz, rengeteget dolgozom a sikereimért, de a jóistennek annak idején megígértem, hogy amim van, abból mindig adni fogok másoknak, csak legyen rá lehetőségem."

Lapozz tovább, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...