Lifestyle

Megszólaltak a szakértők: ezért egyre csillapíthatatlanabb a sorozatéhségünk

Miért alakul ki a sorozatfüggőség?

Angyalosy kitért arra is, hogy kísérletek bizonyítják: azzal, hogy történetet fogyasztunk, az egyik legfontosabb túlélőkészségünket gyakoroljuk, mégpedig hogy különböző szituációkban kiszűrjük az ingereket, amikre reagálnunk kell és kiválasztjuk rájuk a megfelelő reakciót, majd teszteljük, hogy működött-e a dolog. Ez a folyamat megy végbe egy jó és kielégítő történet átélésekor, ami közben az agyunk hormonkoktéllal jutalmaz bennünket – e miatt pedig kialakulhat valódi fizikális addikció. Az streaming történetfogyasztási felület ezt a jelenséget aknázza ki, tudatosan kezdtek el dolgozni egy olyan narratíván, ami erre a függőségre játszik rá, elősegíti a binge watchingot, azaz sorozatdarálást.

A szakértők kedvencei

Zárásként a meghívott szakemberek mondtak néhány szerintük tökéletesen sikerült adaptációt. Kovács Gellért a Ragyogás, Állj mellém! és a Végtelen történet mellett felhívta rá a figyelmet, hogy élt egy magyar „adaptációkirály” is, Fábri Zoltán, akinek többek között Az ötödik pecsétet is köszönhetjük, aminél tökéletesebb feldolgozás kevés van. Angyalosy az HBO GO-n nézhető Gomorra című sorozat mellett tette le a voksát, ami nem csak remek, de ráadásul elképesztően bátor adaptáció is, hiszen az eredeti mű nem fikciós, hanem tényirodalom. Egy biztos, az érdeklődési körük nem szabhat határt, hiszen csatorna bőséges kínálatát szemezgetve pedig biztosan megtalálja mindenki a kedvére való sorozatot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A teljes beszélgetés itt meghallgatható:

A sorozatok, amiktől mindenki háta borsódzik.

Leadfotó: Fotó: HBO Magyarország
Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.