Lifestyle

Te mit bánnál meg idős korodra? A legtöbben ezeket csinálnák másképp

Nem mindig úgy alakul az életünk, ahogyan terveztük. Ebben nagy szerepe van a körülményeknek, de valljuk be, saját magunknak is. Az ember élete végéhez közeledve nagyon sok mindent megbán - éppen ezért most cikkünkben összegyűjtöttük a leggyakoribb dolgokat, amiket elszalasztunk, hogy ha később te is visszatekintesz, ne sajnálattal és szomorúsággal tedd.

Bárcsak lett volna bátorságom kockáztatni

Szomorú, de a legtöbben túl későn jönnek rá, hogy a boldogság választás kérdése. Sokan érzik úgy, hogy ha évekkel ezelőtt lett volna bátorságuk kilépni a komfortzónájukból, a megszokott biztonságból, és belevágnak az ismeretlenbe - még akkor is, ha rettegtek a változástól - mára talán másképp alakult volna az életük. Egy friss, a bőséges élettapasztalattal rendelkező idősebb generáció körében végzett kutatás ezt messzemenően alátámasztotta: körükben sokkal elégedettebbek azok, akik életük során merészen belevágtak álmaik megvalósításába.

Bárcsak ne mások elvárásai szerint éltem volna

A legtöbb ember azért sajnálkozik, mert a mások véleményétől való félelem miatt legfőbb álmát vagy vágyát nem tudta megvalósítani, pedig minden csak azon múlt, hogy fel merték-e vállalni a döntésük kockázatát, vagy nem. Ha nem magunknak, hanem a külvilágnak élünk, akkor soha nem fogunk tudni boldogan, elégedetten visszatekinteni a mindennapjainkra. Szintén a fent említett kutatás világított rá arra, hogy azok a 70 év felettiek, akik úgy érzik, életük során belevágtak céljaik megvalósításába, ma az élet majd valamennyi területén elégedettebbek a helyzetükkel, mint egykoron bátortalan kortársaik.

Bárcsak tartottam volna a kapcsolatot a barátaimmal

Sokan akkor jönnek rá az igaz barátok fontosságára, amikor már nincs visszaút. A legtöbben úgy el vannak foglalva a saját életükkel, hogy egyszerűen hagyják elsorvadni a barátságokat, és nem szánnak elég időt a kapcsolatok ápolására. Igaz, hogy mindenkinek megvannak a maga problémái de nem szabad azt a hibát elkövetnünk, hogy nem osztjuk meg élményeinket a barátainkkal. Ha nem foglalkozunk velük, nagyon hamar elveszíthetjük őket, és minden gondunkkal, örömünkkel egyedül maradunk.

A szoros emberi kapcsolatok ráadásul az önmegvalósításra is kifejezetten pozitív hatással lehetnek, a tapasztalatok alapján ugyanis azok, akik kitartottak fiatalkori elképzeléseik mellett, ma az átlagosnál jobbnak ítélik meg gyermekeikkel, unokáikkal, valamint barátaikkal való kapcsolatukat is.

Bárcsak jobban ki tudtam volna kifejezni az érzéseimet

Sok emberrel előfordul, hogy inkább eltitkolja a valódi érzéseit, mert nem akar megbántani senkit. A sokáig őrizgetett negatív érzések azonban a testünket és a lelkünket is mérgezik, így sok betegséget is ezeknek a ki nem beszélt gondolatoknak köszönhetünk. Bár nem könnyű, mégis arra kell törekednünk, hogy mindig őszinték legyünk. Lehet, hogy pont az igazság segít minket hozzá ahhoz, hogy egyes kapcsolatainkat rendbe tegyük, másokat pedig befejezzünk, és megakadályozzuk, hogy tovább mérgezzenek minket.

Bárcsak többet utaztam volna

Senki sem tudja a világ összes nevezetességét bejárni, mert az egyszerűen lehetetlen. Az azonban nem az, hogy azokat a helyeket meglátogasd, amelyekről mindig is álmodtál. Fiatal vagy és szabad? Pakolj be egy hátizsákba, és túrázz a festői tájakon! Idősebb vagy, és köt a felelősség? Spórolj, és utazz el a családdal! Mindig vannak lehetőségek, csak meg kell valósítani őket - ne kelljen később megbánod, hogy nem barangoltál eleget.

Élj bátran! (x)

Ne hagyd, hogy évek múlva te is megbánd a meg nem valósult terveid és álmaid, hanem éld azt az életet, amit szeretnél. Vágyaid eléréséhez most a Groupama Biztosító segíthet hozzá, amihez nem kell mást tenned, csak pályázz az eljbatran.hu oldalon és legyen Tiéd a háromszor félmillió forint értékű kategória díjazás egyike!

Fotók: 123rf.com
Advertisement

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...