Megoldódott a Machu Picchu örök rejtélye? Fontos dologra jöttek rá a kutatók

A kihasznált terület

Menegat feltérképezése azt sugallja, hogy a szentély városi szektorai, és a környező mezőgazdasági területek, valamint az egyes épületek és lépcsők mind e nagyobb törések irányába orientálódnak. Az elrendezés pedig a szakember szerint világosan tükrözi a hely alatt lévő törésmátrixot. Más ősi inka városok szintén a törések kereszteződésein találhatók, és mindegyik pontosan a terület geológiai töréseinek és eltolódásainak fő irányát követi. Az eredmények azt mutatják, hogy a töréshálózat ugyanolyan szerves része a Machu Picchu építkezésének, mint a legendás kőművesmunkája. A habarcsmentes kőműves kivitelezéssel ugyanis olyan tökéletesen illeszkednek egymáshoz a kövek, hogy még egy hitelkártyát is lehetetlen közöttük átcsúsztatni – az építészet mestereiként pedig az inkák kihasználták a törészónában található bőséges építőanyagválasztékot.

Amellett, hogy a töréshálózat segített a kövek megformálásában, Menegat szerint további előnyöket is kínált az inkák számára. A legfőbb ezek közül a kész vízforrás volt – a terület tektonikus törései ugyanis az olvadékvizet és az esővizet egyenesen a helyszínre vezették. Annak, hogy a szentélyt ilyen magas helyre építették, az is előnye volt, hogy elszigetelte a helyet a lavináktól és a földcsuszamlásoktól, és az alpesi környezetben általánosan előforduló veszélyektől. A Machu Picchu alatt meghúzódó törések a heves esőzések során csatornarendszerként is szolgáltak, és elvezették a rengeteg felgyülemlett vizet a városból. A szentély építése során az erőfeszítések kétharmadát a talaj alatti csatornák kiépítésére fordították, és a már meglévő törések elősegítették ezt a folyamatot, és hozzájárultak a csatornahálózat figyelemreméltó megőrzéséhez is. Menegat pedig úgy véli, a Machu Picchu egyértelműen megmutatja számunkra, hogy az inka civilizáció a törött sziklák birodalma volt.

Leadfotó: 123rf.com