Nyári frissítők

Kerti partit szervezel? Ezekkel a trükkökkel bezsebelheted az Az Év Kerti Partija díjat!

Nyáron is szívesen töltjük időnket barátainkkal, miközben jókat eszünk, iszunk, és nagyokat nevetünk – legtöbbször a kertben. Így a nyár nem maradhat el a felejthetetlen kerti partik nélkül, amiket számos ötlettel még különlegessebbé tehetsz – mutatjuk, mik ezek!

Hangulat

Hogy minél hangulatosabbá varázsoljuk az eseményt, nem árt odafigyelnünk az apró részletekre, ezek fűszerezik meg ugyanis az este hangulatát. Kitalálhatunk egy tematikus útvonalat is, mint például a tengerparti hangulat, a romantikus vidéki életérzés, majd ezek vonalán készíthetjük el a dekorációt. Az ültetőkártya, a szalvéta, a poháralátét, az asztaldísz mind tükrözheti az est hangulatát és természetesen a háziasszony jó ízlését.

Dekoráció

Nagyon szép dekorációs elem a virág, így ebből nem árt egy nagy csokornyit szedni valamelyik közeli réten vagy a kertben. Ám ha erre nincs lehetőségünk, akkor irány a virágpiac! A kinti asztalokat egy-egy szép vázával díszíthetjük, amit még különlegesebbé tehetünk, ha a nyári hűsítő hozzávalóiból megmaradt citrusfélékkel rakjuk ki az oldalukat.

Ne felejtsük el a gyertyákat és mécseseket sem: a lekvárkészítésből maradt, már nem használt befőttesüvegekből remek mécsestartókat gyárthatunk. Igazán jó szolgálatot tehetnek még a karácsonyi izzók is, ugyanis igazán bensőséges atmoszférát teremthetünk a segítségükkel.

Tálalás

Ha nagyobb eseményt tervezünk és a hűtőben már nem fér el semmi, akkor keressünk egy hűvös, árnyékos helyet, fogjunk pár tiszta fémvödröt, vagy dézsát, töltsük fel jéggel, és mehetnek is bele az italok. A tálalóasztalon a kiírt menükártyák helyett akár kavicsokra is írhatjuk, hogy mi az adott fogás.

Ne feledkezzünk meg az italokról sem! Ha valami különlegességgel szeretnéd meglepni vendégeidet italok terén, elkészítheted saját házi szörpödet is, ami egyszerűbb, mint gondolnád! Tedd izgalmassá az italt mentával, kakukkfűvel, citromfűvel, vagy akár megbolondíthatod egy kis rozmaringgal és bazsalikommal is. Ezeket a finom italokat pedig pár jégkocka koronázza meg, illetve ha igazán kreatívnak érzed magad, készíthetsz pohárjelölőket is.

Még több ötletre vágysz? (x)

A legfinomabb szörpök otthon készülnek! Receptekért látogass el a www.azenlekvarom.hu weboldalra.

Fotók: 123rf.com, Magyar Cukor

Oldalak

Nyári frissítők
Lifestyle
A nyári viharok nemcsak a kertekben, a háztetőkön vagy az elektromos hálózatokban tehetnek kárt, hanem olyan berendezésekben is, amelyekről a legtöbben nem is gondolnák, hogy veszélyben vannak. Pedig...
Lifestyle
Egy amerikai édesanya egy teljesen átlagos, délutáni kreatív foglalkozást rögzített a kamerájával, amikor a hároméves kislánya egyetlen megmagyarázhatatlan kérdéssel sokkolta. Libabőrös történet...
Sztárok
Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel érkezik a Budapest Parkba. Az este ráadásul még erősebbnek...
Sztárok
A 79. Tony-gála vörös szőnyege idén is bővelkedett látványos divatpillanatokban, ám egy sztárnak sikerült minden tekintetet magára vonnia: Nicole Scherzinger elképesztően dögös, mégis kifinomult...
Lifestyle
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak...
Sztárok
Sienna Miller élete legszebb időszakát éli: alig néhány hete adott életet legkisebb gyermekének, most pedig egy újabb, mindent megváltoztató, hatalmas magánéleti mérföldkőhöz érkezett a nála 15 évvel...