Utazás

Itt az első név: Külföldi világsztár érkezik az EFOTT fesztiválra

Sok meglepetést tartogat még az EFOTT

A mindig tetőtől talpig elegáns szettekben megjelenő énekes már két nagylemezzel és megannyi dallal járja a világot, 2018 júliusában pedig ismét meghódítja a magyar közönséget. Bár az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója sok meglepetést tartogat még az idei programkínálatot illetően, a bérleteladás mégis rekordot döntött már az early bird időszak alatt is. "A tervek szerint továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük. Az eddig vándorló fesztivál letáborozásról azonban továbbra sem beszélhetünk, ugyanakkor tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje" - mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Bejártuk az új airport hotelt és nem csalódtunk!

Leadfotó: EFOTT koncertkép

Oldalak

Utazás
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.