Egészség

Egy hétig naponta maszturbált az 5 gyerekes anya, ez történt vele

Szerda

Amikor a gyerekek elaludtak, kinyitottunk egy üveg bort a férjemmel, és beszámoltam neki a kis kihívásomról. Nagyon jól, nagyon kíváncsian fogadta a dolgot. Akkor már egy hete nem szexeltünk, és mivel aznap este a libidóm erősebb volt, mint valaha, a szokásos gyors menet helyett mindketten maszturbálni kezdtünk. A férjem azt mondta, nagyon felizgult, miközben nézett engem.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Csütörtök

A megszokott időben lefeküdtem, de a gondolataim úgy száguldoztak, hogy nem tudtam elaludni. Emlékeztem, hogy olvastam a maszturbálás egészségügyi hatásairól, mint például a PMS tünetek enyhítése és a szundítás megkönnyítése. Miközben a férjem mellettem horkolt, elkezdtem kényeztetni magamat – közben Channing Tatumra gondoltam. Nemrég láttam a Magic Mike című filmet….Utána olyan gyorsan álomba merültem, mint még soha.

Péntek

Reggel elhatároztam, előveszem azt a nyuszis vibrátort, amit még a lánybúcsúmon kaptam. Bár az elemek félúton feladták a harcot, újra rájöttem, hogy igenis érdemes ilyesfajta cuccokat beszerezni a szürke hétköznapokhoz.

Szombat

A kísérlet utolsó napján a férjem és én elmentünk randevúzni. Miután hazajöttünk, szeretkeztünk, ami azzal végződött, hogy őrült módjára masztrurbálni kezdtem. Sokkal könnyebben, fesztelenebbül nyúltam magamhoz, földöntúli érzés öntött el.

A későbbiekben már nem csináltam mindennap, nem akartam magamat nyomás alá helyezni. A privát zuhanyozós kényeztetésekről azonban nem mondtam le: nemcsak feldob, de a stresszt is remekül csökkenti. És még fiatalosabban is nézek ki tőle! Nagyon ajánlom mindenkinek, hogy hagyjon időt magának az önkielégítésre! Ráébreszt arra, hogy nemcsak egy partnertől függ a szexuális élet, hanem attól is, te mit csinálsz magaddal.

Az igazság a citromos vízről: 2 hétig ittam, ezt tapasztaltam

Hiteles beszámoló. Részletekért kattints ide!

Fotó; Forrás: prevention.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Egészség
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.