Recept

Kiakadtak a felszolgálók az új unikornis frappuccino miatt

A cég szolidaritást vállalt

Braden véleménye vírusként terjedt végig a közösségi médiában, persze a sajtó is rögtön felkapta a sztorit, arra kényszerítve a srácot, hogy vegyen vissza egy kicsit, ha nem akarja elveszíteni az állását. Az Associated Press-nek már finomabban fogalmazott. "Ez egy nagyszerű ital, de bonyolult elkészíteni, főleg, ha egyszerre húsz van a rendelésre tűzve" - nyilatkozta. Egyébként a Starbucks némi szolidaritást vállalt a baristákkal, mondván, hogy az elképesztő frappuccino mindenki várakozását felülmúlta, és "kárpótolják" majd Bursont azzal, hogy megbeszélik vele, hogy lehetne hatékonyabbá tenni az ilyen eladásokat a jövőben, hogy az ne legyen teher a dolgozók számára sem.

"Felnőttek sikítoztak..."

A Twitteren kívül más portálokon is olvasni lehetett különböző sztorikról az új kávéval kapcsolatban, ami kiverte a biztosítékot, az emberek szinte megőrültek érte. Az egyik üzlet dolgozója azt nyilatkozta, a bolt délelőtt teljesen kifogyott a frappuccinokból, miután több mint ezret készítettek belőle. "A műszakom leteltével, ha valaki kiejti azt a szót, hogy 'unikornis', esküszöm, megütöm… Minden második ember akart egyet (vagy többet)" - árulta el felháborodva a cég munkatársa. "Felnőttek sikítoztak és őrjöngtek, csak mert nem kaphattak belőle. Mindez egyetlen kávé miatt" - tette hozzá.

Fotó: Wordpress.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Recept
Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.