Egészség

6 furcsa testrészünk, aminek a valódi funkciójáról fogalmad sincs

Meg fogsz lepődni, ha eláruljuk, mire valók bizonyos testrészeink!

Farokcsont

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A farokcsont nálunk, embereknél egy 3-5 csökevényes csigolyából álló csökevényes képződmény. Az embrionális fejlődés során minden emlősállat rendelkezik farokkal, az emberi embrióknál ez azonban nagyon gyorsan, néhány hét alatt el is tűnik, írja a Házi Patika. A farokcsontnak egyébként az a szerepe, hogy nincs szerepe: míg az emlősállatoknál az egyensúlyozásban segít, addig a mi jólétünkhöz nem igazán tesz hozzá. Ha mindenképpen szeretnénk valamilyen feladattal felruházni, akkor azt mondanánk, hogy védi az idegeket, szalagokat, illetve inak tapadnak rajta.

Lép

A lép hosszúkás, kékesvörös színű, tömött tapintású, körülbelül 150-200 g tömegű szivacsos szerkezetű nyirokszerv. Helyileg a bal bordaív alatt, a IX-XI. borda között, a gyomor, a bal vese és a rekeszizom között lelhető fel. Szerepéről valószínűleg csak annak van fogalma, aki orvosnak készül, vagy már az: részt vesz az elöregedett vörösvértestek lebontásában, limfocitákat és immunanyagokat termel, ezenkívül vérraktárként is funkcionál.

Lapozz a folytatásért!

Fotók: brightside.me

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egészség
A hajunk egészsége sokkal érzékenyebb a belső egyensúlyra, mint gondolnánk. Sokszor nem is gyanakszunk rá, de a vitamin- és ásványi anyag-hiányok komolyan befolyásolhatják azt, hogy mennyire erősek,...
Fashion&Beauty
Selena Gomez pontosan tudja, hogyan teremtsen ünnepi hangulatot nemcsak az otthonában, hanem a megjelenésében egyaránt.
Sztárok
Majka nem szokta kerülgetni a dolgokat, és őszintén elmondta, hogy lemeszelték a rendőrök.
Egészség
Először is fel kell ismerni a jeleket, hogy a kutyánk beteg, eztán jöhet a kezelés.
Lifestyle
A Kos szerelmi élete izgalmas fordulatot vehet. Hétvégi szerelmi horoszkóp.