Recept

A magyarok megállíthatatlanok - Így készül a hazai csapat a világ legrangosabb séfversenyére

Az alapanyag feladja a leckét

A verseny ezúttal szolgál pár meglepetéssel a résztvevők számára, így például az alapanyag tekintetében is, hiszen 2017-ben a húsétel alapja az a bresse-i „nosztalgia” csirke lesz, amit harminc évvel ezelőtt, az első Bocuse d’Oron is használtak. A húshoz ötféle „tenger gyümölcséből” lehet választani, mint a langusztin, kék homár, amerikai homár, folyami rák és gambas (amely szintén egy rákféle). Szabó Kevin szerint a választott alapanyag feladja a leckét. „A bresse-i csirke nem könnyű alapanyag, már a feldolgozásnál különös figyelmet igényel, például az itthoni fajtákkal ellentétben nem forrázva, hanem szárazon kopasztjuk” – utal a feladat nehézségére. Hozzátette, a felkészülés időszakában hetente több csirkét fogyasztanak el a tréningkonyhán. Széll Tamás arra hívja fel a figyelmet, hogy kis termete ellenére a csirke különösen összetett húsféle, szinte minden része eltérő feldolgozási technológiát, hőfokot igényel. "Szakszerű felbontása is körülményes, a versenyidőből kb. 45 percet vesz el a csirke darabolása, előkészítése” – állítja a séf.

"Célom, hogy a legnagyobbak közé tartozzak"

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Recept
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.