Recept

A magyarok megállíthatatlanok - Így készül a hazai csapat a világ legrangosabb séfversenyére

Az európai győzelem Széll Tamásé

A 34 éves séf kiemelkedő teljesítményével megnyerte a májusban Budapesten megrendezett szakácsverseny európai döntőjét. Széll Tamás kreativitása lenyűgözte a zsűrit és tehetsége győzedelmeskedett 19 versenytársa fölött. Most már csak egy végső megmérettetés várja Lyonban, ahol januárban ismét bizonyíthat.

"Lyon, 2017-ben jövünk!!"

A mieink a döntő első napján, utolsó versenyzőként, rendkívül erős mezőnyben – a korábbi győztes franciák, illetve dobogós norvégok és dánok mellett – rajtolnak majd. A hazai csapatot Széll Tamás séf, Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach és Hamvas Zoltán elnök erősíti.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: Bocusedorhungary.hu

Oldalak

Recept
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...