Egészség

Nem csak a búzában van glutén! 4 gabonaféle, amit nem ajánlunk cöliákiásoknak

Sokan a búzával teszik egyenlővé a glutént, pedig ez nagy tévedés: más gabonafélék is tiltólistára kerülhetnek az érzékenyek számára. Nézd meg, mitől kell óvakodnod, ha cöliákiád van!

Néhány szóban a gluténérzékenységről

A glutén a gabonák egyik fehérje összetevője, mely ötven-ötven százalékban két alcsoportra oszlik: gluteninre és gliadinra. A lisztérzékenység vagy gluténérzékenység - orvosi nevén cöliákia - bizonyos gabonatípusok egyik összetevőjével, a gliadin fehérjével szembeni túlérzékenység, írja a webbeteg. Ha valaki ebben a betegségben szenved, de nem tud róla és nem étkezik ennek megfelelően, az súlyos következményekkel járhat: például elsorvadhat a vékonybél. Mely gabonafélével kell tehát vigyázni a búzán kívül? Most kiderül!

Rozs

Aki gluténérzékeny, annak tartózkodnia kell a rozstól, így a rozskenyér, rozskeksz vagy bármi más, ami ebből a gabonaféléből készül, tiltólistára kerül. Meg kell jegyeznünk, hogy a whisky-vel is vigyázni kell, hiszen ez az ital gabona erjesztésével és lepárlásával, majd érlelésével készül. A gabonák pedig a következők lehetnek: árpa, árpamaláta, kukorica, búza, rozs vagy rozsmaláta.

Árpa

Az árpa is gluténtartalmú, vagyis ezt is ki kell zárnia a diétájából annak, aki cöliákiával küzd. A maláta-tartalmú ételekkel és italokkal is célszerű óvatosnak lenni, a maláta ugyanis árpa, búza és egyéb gabona csíráztatásával készült termék. A sör és a gabonából erjesztett szeszes italok (whisky, vodka) egyik legfontosabb alapanyaga.

Melyik két gabonafélében van még glutén? Klikk tovább!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről
Fotók: rd.com

Zab

A zab is tartalmaz glutént, így elvileg az érzékenyeknek le kellene mondaniuk róla. Azonban létezik egy kiskapu: ha rábukkansz garantáltan gluténmentes zabra, akkor kis mennyiségben fogyaszthatod ezt az értékes, sok jótékony hatással bíró gabonát.

Az allergiaközpont.hu oldalán meg is magyarázzák, hogy ennek mi az oka: „A glutén a gabonák egyik fehérje összetevője, mely két alcsoportra oszlik: gluteninre és gliadinra. A gluténérzékenység a búza egyik összetevőjével, a gliadin fehérjével szembeni túlérzékenység. Emellett még az árpában lévő hordein és a rozsban található secalin is tüneteket okozhat. A zab avenin fehérjéje azonban a betegek többségénél nem váltja ki az autoimmun reakciót, így a gluténtól garantáltan mentes zab kis mennyiségben fogyasztható a gluténérzékenyek többségénél.”

Tönkölybúza

A tönkölybúza a hagyományos búzánál egy egészségesebb gabonafajta, hiszen nagyobb a fehérje-, illetve az aminosavtartalma, rengeteg vitamin és ásványi anyag rejlik benne, ennek ellenére gluténérzékenyeknek nem ajánlják a fogyasztását. Az igaz, hogy kevesebb benne a glutén, így néhányan tünet nélkül is meg tudják enni, de szerintünk nem érdemes kockáztatni.

Egy egyszerű tesztből kiderül, gluténérzékeny vagy-e - 14 kérdésre kell válaszolnod

A gluténérzékenység lassan már ugyanúgy népbetegséggé válik, mint például a cukorbetegség, annyi embernél alakul ki. Lehet, hogy nálad is fennáll a cöliákia? Ha kitöltöd az alábbi tesztet, azonnal megkapod a választ!

Fotók: celiac.org, Nepenthe Homebrew

Oldalak

Egészség
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...
Fashion&Beauty
Valószínűleg már milliószor hallottad, de fontos hangsúlyozni: a szemkörnyék a legérzékenyebb és legkényesebb bőr az egész arcodon. Tudjuk ezt, te is tudod, ezért minden este gondosan viszed fel a...
Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...