A kezdő és a profi - Páros interjú Ráskó Eszterrel és Csenki Attilával

Hogyan készültök fel az előadásokra?

R.E.: A legrosszabb típus vagyok, halogató és kudarckerülő. Eleinte nem csak nem írtam meg előre a műsoromat, de volt, hogy a sztorikat sem gondoltam végig, amikről beszélni akartam. Aztán egyszer belesültem a műsorba, ami nagy lecke volt. Be kellett látnom, hogy nem megy ennyire improvizatívan ez a szakma, és azóta tudatosan készülök a fellépésekre. Ma már nem csak vázlatot írok, de lelkiismeretesen el is próbálom az adott blokkokat.

Cs.A.: Szóról szóra szerintem senki nem tervezni meg a fellépését ebben a műfajban, de olyan sincs, aki csak improvizál. Idővel kialakul egy előadás legjobb formája, amikor már ugyanazok a szószerkezetek és hangsúlyozások jönnek vissza. Ez azért fontos, mert vannak poénok vagy sztorik, amik nem működnek, ha változtat az ember az előadásmódján. A fő kérdés inkább az, hogy egy-egy poénnak vagy sztorinak hol van a legmegfelelőbb helye az előadásban, hol üt a legnagyobbat. Ezt a megszerkesztettséget lehet vegyíteni improvizatív elemekkel. Abban viszont szerintem sokan tévednek, hogy a közönség reakciója az, ami segít a műsor végleges kialakulásában. Nekem magamnak kell rádöbbennem, jó esetben már az elején, hogy hogy üt a legnagyobbat a mondanivalóm.

Eszter, mit szólt a közvetlen környezeted, hogy erre a pályára léptél?

R.E.: A szüleim nem igazán örültek neki. Először tagadásba burkolóztak, igyekeztek nem tudomást venni róla annak reményében, hogy elhal ez a dolog, mint annyi más, amibe belekezdtem. A barátom volt az, aki érezte rajtam, hogy ez most tényleg fontos nekem, és úgysem fog hagyni nyugodni ez a „démon”, ha nem futok neki újra. Barátok tekintetében nagyon szerencsés vagyok, bár kevés igazán közeli barátom van, azok egytől egyig elmebetegek.

Attila, te több tehetségkutatóban is közreműködtél. Miért tartod fontosnak ezt a munkát?

Cs.A.: Kezdőként nagyon sok segítséget kaptam Litkai Gergőéktől, úgyhogy azt gondolom, most, hogy tapasztaltabb vagyok, ez is a munkám része. Műsorvezető vagyok, és segítek is a fiataloknak mindenben, amiben csak tudok. Talán még többet is, mint kötelező lenne, de én is annyi segítséget kaptam annak idején az előttem járóktól, hogy ezt szinte kötelességemnek érzem.

Milyen tanácsaid vannak egy kezdő stand-upos, mint Eszter számára?

Cs.A.: Ameddig csak lehet, keressen pénzt a stabil munkájával, de talán még ennél is fontosabb, hogy stabil magánélete legyen! Végül dolgozzon sokat, legyenek jó és új ötletei, mert azt a közönség meghálálja!

Eszter, hogyan képzeled el a jövődet ebben a szakmában?

R.E.: Elképzeléseim nincsenek, csak reményeim. Azt remélem, hogy új színfoltot tudok hozni a magyar palettára. Szeretnék folyamatosan megújulni, hogy képes legyek egyre magasabb minőségben szórakoztatni a közönséget.

Miben láthat titeket a közönség mostanában?

Cs. A.: Nagy kedvenceim futnak most párhuzamosan. Éveket vártam rá, hogy olyan műsoraim legyenek, amiket bárhol lehet mondani. Még mindig hatalmas kedvencem a Tabuk nélkül és a Szex a lelke mindennek. Mindkettő volt már néhány vidéki helyszínen is, és az a tapasztalat, hogy aki eljön rá, az nagyon szereti. Eszméletlenül nyitottak az emberek az ilyen szókimondó, keményebb témákra is. A Tabuk nélkül sikerét jól jellemzi, hogy ebben az évben szilveszteri műsor is lesz belőle. Januártól pedig jön egy új est, amiben Eszter is feltűnik majd, de arról inkább majd akkor beszéljünk részletesebben!

R.E.: Csupa izgalom és megpróbáltatás volt 2016, és úgy fest, jövőre is ez várható. Nagy lelkesedéssel pörgetjük a Magyarország, Szereplek! gálákat a Dumaszínházban, de lesz közös fellépésem Csenki úrral, Kőhalmi Zoltánnal, Hadházi Lászlóval, Benk Dénessel, A Szomszédnénikkel és Felméri Péterrel is.