Adományozásra fel - 4 jótékonysági akció, amelyekkel mi is segíthetünk

Álszentek lennénk, ha azt mondanánk, a fizetésünk felét minden hónapban jótékonykodásra költjük. Azonban amíg ezt nem engedhetjük meg magunknak, igyekszünk mindig valamilyen aprósággal támogatni a rászorulókat. Karácsonykor persze mi is igyekszünk kicsit többet adni azoknak, akiknek nálunk nagyobb szükségük van rá. Szerkesztőségünk összeszedte a szívének kedves jótékonysági kezdeményezéseket - bízunk benne, nektek is kedvet csinálunk velük az adományozásra!

Roni: Őrangyalok Napja

Magyarországon jelenleg közel negyed millióra tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban nőnek fel. Kevés szomorúbb dolgot tudunk elképzelni, mint egy nélkülöző gyermek, akinek nemhogy ajándék nem jut a fa alá karácsonykor, de a hétköznapi dolgok is sokszor elérhetetlenek számára. Ezek a nehéz körülmények között élő 7-14 év közti gyermekek az álomnapjuk megírásával vagy rajzzal pályázhatnak az Őrangyalok Ligája szervezetnél vágyuk beteljesítésére. A beérkező álmok közül szakmai zsűri választja ki a megvalósítandó történeteket. Most mi is segíthetünk, hogy egy hátrányos helyzetű gyermek álma valóra válhasson. Nincs más dolgunk, mint a honlapjukon november 25. és december 7. között licitálni a felajánlott sportrelikviákra.

Még több infó itt!

Bianka: Cipősdoboz Akció

A karácsony az év legkedvesebb időszaka. A Baptista Szeretetszolgálat által 13 éve létrehozott Cipősdoboz Akció keretében idén is lehetőségünk nyílik szebbé tenni az ünnepet a rászoruló gyermekek számára. Az adományozáshoz nincs más dolgunk, mint fogni egy üres cipősdobozt, megtölteni ajándékokkal, majd leadni a kijelölt gyűjtőpontok egyikén, boldog mosolyt varázsolva ezzel az arcokra. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon szép gesztus, hiszen nekünk nem nagy fáradtság összeállítani egy kis csomagot, de a gyerekeknek óriási örömet okozunk vele.

Részletek itt!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Krisz: Jótékonysági design aukció

Ha jótékonykodni szeretnél és imádod a divatot, akkor ez a te tereped. A Design Terminál olyan aukciót szervez, ahol fiatal magyar tervezőművészek egyedi munkáira lehet licitálni. Ez azért pompás, mert mindenki szereti a szép dolgokat, főleg, ha nem jön velünk szembe az utcán és ezzel még jót is teszünk. Az Ajándék Terminál Aukció során befolyt összeggel az ország legnagyobb ünnepi összefogását, az Ökumenikus Segélyszervezet adventi pénzadomány gyűjtésének céljait, a Szeretet.éhség kampányt támogatják.

Még több részlet itt!

Gréti: Mikulásgyár

Ahányszor csak meglátok egy újabb adatot, riportot, cikket arról, hány gyerkőc él rossz anyagi körülmények között az országban, mindig elfacsarodik a szívem. Ilyenkor, az ünnepek közeledtével még jobban törekszem arra, hogy legalább egy picit segíthessek azoknak, akiknek szükségük van rá. Például a Mikulásgyáron keresztül, aminek célja a mélyszegénységben élő nagycsaládok, főleg a lurkók támogatása. Idén egyébként a szokásos adományok mellett - tartós élelmiszer, tisztító-és tisztálkodási szerek, ruhák, könyvek, játékok - élményeket, például cirkusz- és színházjegyeket is lehet ajándékozni a hátrányos helyzetű apróságoknak, ami szerintem különösen kedves ötlet. Én már készítem össze a gyerkőcöknek szánt csomagot és bízom benne, hogy legalább egy apróságnak örömet tudok szerezni.

Olvass tovább róla itt!

A sztárok is csinálják

Bár valljuk, hogy sok kicsi sokra megy, azért nagyon jó azt hallani, amikor egy dollármilliókat bezsebelő énekesnek vagy színésznek is eszébe jutnak a rászorulók. Taylor Swift például rendszeresen adakozik és a rajongóinak is sokszor kedveskedik valamivel. Olvasd el, kik az adományozás élharcosai a világsztárok között!

Oldalak

Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.
Sztárok
Negyvennégy hónapos hallgatást tört meg a sztárpár: tündéri fotó készült Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova gyermekeiről.
Sztárok
Megrázó vallomást tett az RTL Fókusz kamerái előtt Szigligeti Ivett, aki végérvényesen elhatározta, megváltoztatja a nevét. Az is kiderült, miért.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.