Sztárok

Lagzi Lajcsi kitálalt! Ezért juttatták börtönbe feleségével együtt

A Dáridót akarta

Galambos Lajos és Radu Morar egy közös produkció lehetősége miatt találkoztak először, készítettek egy próbaműsort is, ám a végeredmény nem tetszett Lajcsinak, emiatt pedig megromlott közöttük a viszony. A trombitás szerint az üzletember ezután szerette volna levédetni a Dáridót kiegészítve a TV szócskával.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

"A Dáridó brand nagyon értékes, óriási presztízse van, az eszmei értéke több száz millió forint, a hallatán megmozdulnak a hirdetők. A TV2-vel 1998 és 2004 között rengeteg pénzt és energiát öltünk bele, a legnézettebb adásunkat 3,3 millió ember látta, több mint 250 főműsoridős adás készült belőle. A kereskedelmi tévézésben ez egyedülálló és megismételhetetlen nézőszám" - tette még hozzá a zenész, aki furcsállja, hogy a tévés tudott róla, hogy lehallgatják őt, valamint hogy hamarosan börtönbe csukják.

"Az utolsó találkozásunknál hivatkozott a komoly kapcsolataira, én mégis nevetségesnek tartottam az egészet, hiszen hogyan fordulhat elő, hogy egy televízió tulajdonosa informál engem arról, hogy lehallgatnak? Blöffnek, kamunak tartottam" - árulta el Galambos Lajos, majd megígérte, hamarosan még több részletet árul el a történtekről.

Így kezdődött Lagzi Lajcsi legújabb botránya - A részletek!

Nem hiszed el, ki küldte börtönbe Lagzi Lajcsit! A zenész szerda reggel megnevezte a tévést

Fotó: tv2; Leadfotó: mediaklikk.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.
Lifestyle
Hatalmas családi botrány kerekedett abból a lagziból, ahol a friss feleség titokban retusálta ki a fotókról párja legkedvesebb gyerekkori barátját.
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!