Lifestyle

Az összes fiúgyereket megölte a családban - 4 játékbaba, amit gonosz erők szálltak meg

4. Joliet

Joliet egy családi örökség részét képezte, és négy generáción keresztül keserítette meg a nők életét. Az első tulajdonosa éppen második gyermekét várta, és egy rosszakarójától kapta a babát. A csöppség, egy kisfiú egészségesen született meg, ám három nappal később rejtélyes körülmények között meghalt. A nő ezután minden éjszaka egy fiúgyerek sírását hallotta, és egy idő után rájött, hogy a játékbaba adja ki ezt a hangot. Mégsem tudott megszabadulni tőle, így a gonosz tárgyat a lánya örökölte meg. Ő is két gyermeknek adott életet, egy fiúnak és egy lánynak, ám a fiú a születése után pár nappal meghalt. Innentől kezdve ő is minden éjszaka hallotta a gyereksírást, ám nem egy, hanem két kisfiú itatta az egereket.

A baba ezután az unokához, Anne-hez került, akinek ugyanúgy két gyermeke lett, ám a fia három nappal a születése után meghalt. Anne így már három gyerek sírására riadt fel éjszakánként, és hiába akart, nem tudott megszabadulni a játékbabától - pedig tisztában volt vele, hogy a kör folytatódni fog, és az ő lánya is elveszít majd egy fiút. A baba egyébként nemcsak sírt éjszakánként, hanem sikolyokat hallatott és kuncogott is. A legszörnyűbb az egészben az, hogy mindezt csak a család nőtagjai hallották, így senki nem hitte el, milyen helyzetben vannak.

A legijesztőbb dolgok, amiket az emberek a padlásukon találtak

Libabőrös leszel, ha rájuk nézel - kattints!

Fotó: youtube.com; Leadfotó: slate.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.
Sztárok
Stohl András élete nemcsak a színpadon és a képernyőn pörög, hanem a magánéletben is tele van boldogsággal. A népszerű színész-műsorvezető büszke nagypapa: legidősebb lánya, Stohl Luca kislánya, Róza...
Lifestyle
A Mérleg készüljön: a mai nap egy mélyebb érzelmi pillanatot tartogathat számára - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A fagyasztó rengeteg ételt menthet meg a kidobástól, néhány alapanyagnál azonban éppen a mínuszok okozhatják azt, hogy felengedés után már alig akad ember, aki elfogyasztaná őket.
Egészség
Reggelente zsibbadt karral, bizsergő ujjakkal ébredsz? Lehet, hogy egy alattomos alvási testhelyzet áll a háttérben – és észre sem veszed, hogy rendszeresen ebben alszol.