Sztárok

Kórházba került az LGT énekese – Kiújulhatott Somló Tamás daganata?

Az LGT énekese néhány nappal ezelőtt lett rosszul, azóta fekszik kórházban, ám állapotáról sokkal többet egyelőre nem tudni.

Somló Tamás kórházba került

A 68 éves Somló Tamás néhány nappal ezelőtt lett rosszul, akkor kórházba került, ahol jelenleg is kivizsgálása folyik. A rajongók és az énekes-zenész családja, barátai nagyon aggódnak érte, mostanra többen meg is látogatták kórházi ágyánál, köztük például Charlie, aki egy nagy doboz friss eperrel kedveskedett régi jó barátjának. Demjén Ferenc szintén bement Somlóhoz, őt a felesége, Rebecca kísérte.

"Napok óta csuklottam, nem akart elmúlni, ezért pár vizsgálatot elvégeznek rajtam, de semmi komoly. Hamarosan haza is engednek, nincs ebben semmi érdekes" - nyilatkozta a Blikknek Somló Tamás, aki úgy tűnik, a legkevésbé sem szeretné mások orrára kötni, milyen betegség döntötte le a lábáról.

Tavaly tumort találtak a beleiben

Néhány hónappal ezelőtt Somló Tamás az egészségi állapotáról is beszélt a Hot! magazinnak, akkor az interjúban elmondta, a belében találtak egy daganatot, amelyet az orvosok körülbelül fél év alatt teljesen eltüntettek a szervezetéből.

"A belemben találtak egy tumort az orvosok. Gyógyszeres kezelést kaptam, és minden hónapban mennem kellett kontrollra. Azt mondta a kezelőorvosom, hogy ha bármilyen rendellenességet érzek, netán legyengülök, akkor jelentkezzek. A gondos orvosi kezelésnek hála, fél-háromnegyed év után teljesen eltűnt a daganat" - mondta akkor a zenész.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Lapozz, cikkünk a második oldalon folytatódik!

Fotó: facebook.com/somlotamas

Benkő László is nagyon aggódik érte

A 72 éves Benkő László, aki a múlt héten autóbalesetet okozott Budapest belvárosában, ami miatt a rendőrök is kihallgatták, rettentően aggódik Somlóért, akivel nagyon régóta jó barátai egymásnak.

"Hallottam, hogy kórházban van, aggódom is érte nagyon. Régen voltak gondjai, de úgy tudom, azóta helyrejött, rengeteget dolgozott. Amikor legutóbb láttam, nem volt jó bőrben, le van fogyva. Nagyon szurkolok neki, hogy megint jobban legyen!" - nyilatkozta a lapnak Benkő.

James Bond magyar hangja súlyos allergiás reakciót kapott

Összeomlott a Jászai Mari-díjas színész keringése – Kautzky Armand majdnem meghalt

Fotó: facebook.com/somlotamas; Leadfotó: facebook.com/somlotamas

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Előfordul, hogy figyelmetlenségből néhányan a kuka mellé dobják a szemetet. Ha valaki rendes, akkor felveszi és kidobja.
Home&Design
A karakter és a stílus visszatér a konyhákba, és a tervezők szerint az apró, vintage kiegészítők adják azt a különleges bájt, amire mindenki vágyik.
Lifestyle
Kis dolgoknak tűnnek, de ezekkel a trükkökkel tényleg sokat lehet spórolni – észrevétlenül is.
Fashion&Beauty
Ha szeretnéd feldobni a pasid tavaszi stílusát, nincs jobb alkalom, mint most frissíteni a sneakerkollekcióját. Idén a férfi sneakerek között minden van: letisztult vászonklasszikusok, ultralapos...
Fashion&Beauty
2026-ban a legmenőbb apró részletek kapják a főszerepet: játékos formák, színes csavarok és mintázatok, amik egyszerre finomak és merészek. Azoknak, akik szeretnek kitűnni a tömegből anélkül, hogy...
Lifestyle
Bizalmas információk kerülhetnek a Nyilas birtokába. Napi horoszkóp.