Egészség

6 dolog, amiért napokon át másnapos vagy a buli után - Legközelebb így kerülheted el a rémes fejfájást

Vannak olyan tényezők, amelyek befolyásolhatják azt, hogy egy átmulatott éjszaka után milyen hosszú ideig szenvedünk a másnaposság tüneteitől.

Nem ittál elég vizet

Köztudott, hogy az alkohol vízhajtó hatású, ezt pedig a végletekig fokozhatjuk a mértéktelen iszogatással. Súlyosbodik a helyzet akkor is, ha a bulinak hányás, esetleg hasmenés lesz a vége. Ilyenkor a test folyadékot és elektrolitokat veszít, ami miatt másnap sokkal nehezebben, illetve sokkal lassabban méregteleníti önmagát. Azért, hogy elkerüljük a fájdalmas kiszáradást, ügyeljünk rá, hogy az összejövetel alatt minden pohár italt 1-2 dl vízzel kísérjünk, reggel pedig igyunk egy pohár kókuszos vizet, vagy egy pohár citromos vizet sóval. A só segít pótolni az elveszített elektrolitokat.

Kialvatlan maradtál

Az álmatlanságban szenvedők bizonyára sokszor hallották már azt a tanácsot, hogy lefekvés előtt igyanak egy pohár bort, mert úgy könnyebben megy majd az alvás. Ez egyébként igaz, csupán az a bökkenő, hogy az alkohol nem engedi a szervezetünket igazán mély álomba szenderülni, az éjszaka folyamán sokszor felébredünk és forgolódunk majd. Ráadásul minél többet iszunk, annál rosszabbul alszunk majd, ami miatt a másnaposság is tovább tart.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A sötét italokat kerülni kell

A szakértők szerint a sötétebb színű italok sokkal súlyosabb és fájdalmasabb másnaposságot okoznak a bennük található vegyi anyagok és színezékek miatt. A legrosszabbul akkor ébredünk másnap, ha az este whisky-t, rumot vagy vörösbort fogyasztottunk, míg a legtűrhetőbben akkor, ha a buliban a vodka, a gin vagy a fehérbor mellett döntöttünk.

Kattints a cikk folytatásáért!

Fotók: huffingtonpost.co.uk, gym0.blogspot.com, huffingtonpost.ca

Oldalak

Egészség
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...