Divat másképp

5 ok, amiért a pezsgő a legegészségesebb alkoholos ital - Nem is gondolnád, mi mindenre jó

A bor jó tulajdonságairól ódákat zengenek, pedig a pezsgő még ennél az italnál is sokkal jobb hatással van az emberi szervezetre, méghozzá kívül-belül. Természetesen ez csak akkor igaz, ha mértékkel fogyasztjuk és tudjuk, hol a határ.

1. Segít leküzdeni a memóriazavarokat

Két évvel ezelőtt a brit Reading University tudósai érdekes kísérletbe fogtak. Hat héten keresztül minden áldott nap pezsgővel itattak néhány patkányt, majd beterelték őket egy labirintusba. Ezután következett a meglepetés: azok a patkányok ugyanis, akik nem kaptak a buborékos italból csak 50%-ig voltak sikeresek a teszten, míg a becsípett egyedek 70%-a oldotta meg jól a feladatot. Ezt látva a tudósok azt a következtetést vonták le, hogy a kis mennyiségben elfogyasztott pezsgő serkenti a memóriát.

2. Csökkenti a szívroham kockázatát

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Azt már régóta tudjuk, hogy a vörösbor jótékony hatással van a szívünkre, így talán nem meglepő, hogy az ebből készült pezsgő szintén szervezetünk segítségére lehet. A vörös szőlő ugyanis nagyon gazdag egy polifenol nevű antioxidánsban, amely képes csökkenteni a vérnyomást, így segít megelőzni a szívrohamot.

3. Alacsony a kalóriatartalma, nem hizlal

A pezsgőnek még a bornál is alacsonyabb a kalóriatartalma, 100 ml-ben mindössze 76 kalória található. Ráadásul természetes cukrokban szegény, legalábbis a többi alkoholos italhoz képest, egy literben nagyjából 12 gramm cukor található. Ha tehát mértékkel fogyasztjuk, nem fog bezavarni a fogyókúrába sem.

Lapozz a további tényekért!

Fotó: freesites.com

Oldalak

Divat másképp
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...
Lifestyle
Már csak június 30. éjfélig kérhető a gépjárműadó öt havi, pótlékmentes részletfizetése. A határidő jogvesztő, vagyis aki lemarad, utólag sem pótolhatja a kérelmet. A NAV arra figyelmeztet: a...