Divat másképp

Isteni pezsgőkrémes torta - Bármilyen alkalmat ünneppé varázsol

A pezsgő elképesztően finommá teszi a pudingporból és más finomságokból készült krémet, amelyet a diós-kakaós piskóta tökéletesen kiegészít. Ezzel a mennyei édességgel a hétköznapokat is különlegessé tehetjük, hiszen mindenki imádni fogja. Nézd meg a receptet!

Válasszuk szét a tojásokat a piskótához, majd a fehérjét a cukorral és a sóval verjük kemény habbá. Ehhez adjuk hozzá a sárgáját, valamint a citromlével felfuttatott sütőport, majd jöhet a liszt, a kakaó és a dió. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra és béleljünk ki sütőpapírral egy tortaformát. Egyengessük bele a piskótatésztát és süssük 20 percig. A krémhez a cukrot kissé meg kell pirítani, majd öntsük hozzá a pezsgőt. Főzzük a szirupot addig, míg a cukor el nem olvad. A pezsgő másik felével keverjük össze a zselatint és a pudingport, majd adjuk hozzá a cukros sziruphoz. Ezután főzzük krémmé. Verjük kemény habbá a tejszínt és öntsük bele a pudingkrémet és a citromhéjat. A kész tortakrémet terítsük el egyenletesen a már kissé lehűlt piskótán, majd tegyük hűvös helyre, hogy megdermedhessen. Tejszínhabbal, marcipánnal, zöld citrommal díszíthetjük.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: veggieandthebeastfeast.com; Leadfotó: light-food-image-blog.blogspot.com

Oldalak

Divat másképp
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.