Egészség

Hangulatjavító és stresszűző - 6+1 ok, amiért ősszel szükséged van magnéziumra

2. Csökkenti a diabétesz kialakulásának veszélyét

A Diabetes Care szaklapban megjelent tanulmány (Észak-Karolinai Egyetem kutatása, amelyben 5000 fő vett részt) is alátámasztja ezt az állítást. A cukorbetegség kialakulásának kockázata 47 százalékkal alacsonyabb volt azok esetében, akik szervezete 200 milligramm magnéziumhoz jutott ezer kalóriánként, mint azoknál, akiknél ez a mennyiség száz milligrammnál kevesebb volt. Ráadásul azt is megállapították, hogy a vérben lévő magasabb magnéziumszint az inzulinrezisztencia alacsonyabb szintjével áll kapcsolatban. Ezért (is) javasolják a cukorbetegek számára a teljes kiőrlésű gabonákban gazdag étkezést.

3. Fejleszti a memóriát

Köztudottan javítja a szellemi teljesítőképességet, a koncentrációt, hiszen az idegi folyamatokat szabályozza. Egy öt éven át tartó kutatásban (Tel-Avivi Egyetem) felfedezték, hogy a magnézium a fiatal és idősödő állatok esetén is javította a memóriát, vagy megakadályozta annak hanyatlását. Szóval bármilyen életkorban érdemes felvérteznünk magunkat magnéziummal és ehhez elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás és mozgásgazdag életmód. Nem csak a testnek, hanem az elmének is jót tesz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

4. Segít nyugodtan aludni

Az alvás lehet azért is nyugtalan, mert lecsökken a szervezet magnéziumszintje. Ezt az állapotot túlzó szívdobogás-érzés kíséri, vagy begörcsölnek az izmok, hiperaktív állapotba kerülsz és így tovább. Mivel magnézium nélkül az izmok nem tudnak ellazulni, az idegrendszer sem tud ellazulni, így kényelmetlen éjjelre számíthatsz, ha nem gondoskodsz a kellő ásványi anyag pótlásról.

A következő oldalon a magnézium 3 további jótékony hatásáról olvashatsz.

Fotók: belle18.com, popsugar.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.
Lifestyle
Feszültebb és nehezebb napok következhetnek három csillagjegy számára. Az előttük álló hét olyan helyzeteket hozhat, amelyek türelmet, kitartást és komoly lelki erőt igényelnek tőlük.
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét: három csillagjegy életében olyan változás következhet be, amely új ajtókat nyithat meg előttük. Érdemes lesz nyitott szemmel járniuk, mert egy...