Egészség

Halálos májbetegség és vészes vérszegénység - Az egészségedről árulkodik a szemed állapota

Előző cikkünkben már ismertettük, a vizeletünk színe milyen betegségre utalhat, most pedig megnézzük, a szemünk mennyi mindent árul el arról, milyen állapotban van a szervezetünk. A fekete karikák, a szem fehérjének sárgás elszíneződése és a véraláfutás is komoly problémára utalhat.

Fekete karikák a szem alatt

A karikás szem nem ritka probléma, az emberek hetente akár többször is megküzdenek vele életük során. A legegyszerűbb oka a fáradtság, illetve az alváshiány. Ha rendszeresen túlórázunk, vagy akár csak egy éjszaka nem alszunk legalább 7-8 órát, az rögtön meglátszik a tekintetünkön. Az alváshiányon kívül azonban más egészségügyi probléma is fennállhat, például ételintolerancia (glutén- és/vagy laktózérzékenység) vagy vérszegénység. Utóbbi a gyakoribb; ilyenkor a vörösvértestek, vagy a hemoglobin száma egy bizonyos határ alá csökken. A betegség lassan alakul ki, és nem okoz súlyos tüneteket, éppen ezért kell figyelembe venni a legkisebb jeleket is. Vörös húsokban, májban, tojásban, lencsében, C-vitaminban, brokkoliban és magvakban gazdag étrenddel segíthetünk a bajon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A szem fehérje sárgára vált

Ijesztően hangzik, de előfordulhat, hogy a szemünk fehérje sárgás színűre vált át – ezzel mindenképpen orvoshoz kell fordulni! Hepatitisre, sárgaságra vagy egyéb májproblémákra utalhat, amik akár végzetesek is lehetnek. A szakértő ilyen esetben az azonnali kivizsgálás mellett életmódváltozást is javasol: fogjuk vissza az alkohol, a cukor és a fehér liszt fogyasztását, de növeljük a zöldségek és a gyümölcsök mennyiségét, hogy minél több vitamint és antioxidánst vigyünk a szervezetünkbe. A tojás, a hagyma és a fokhagyma is nagyon jó választás, illetve a reggeli egy pohár víz, citrommal vagy anélkül.

Fotó: stylish-family.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.