Utazás

9 budapesti hely, amit fel kell fedezned idén nyáron

Szent István-bazilika

A neoreneszánsz stílusban épült római katolikus Lipótvárosi plébániatemplom hazánk egyik legjelentősebb egyházi épülete. Budapest egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége, a Szent István-kultusz fő helyszíne a bazilika, mely nem csak a Szent Jobb őrzőhelye, de kilátójáról is híres. Az ország harmadik legmagasabb épülete és a kilátó egész évben várja a látogatókat, nyáron meghosszabított nyitvatartással, 10:00 órától egészen 18:30-ig gyönyörködhetünk az elképesztő panorámában. A felnőtt belépő ára mindössze 500 forint, így innét sokkal inkább megéri gyönyörködni a városban, mint a pár méterrel arrébb található óriáskerékből.

Iparművészeti Múzeum

Az Üllői úton található a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte épület, melyet a magyar szecessziós építészet legszebbjeként tartanak számon. A látványos homlokzat mellett az előcsarnokot is érdemes alaposabban szemügyre venni, illetve az állandó és az időszaki kiállítások is megérik a jegyárakat. A múzeum honlapján a jegyárakról is informálódhatunk, de érdemes a kedvezményre jogosultak részt is alaposan szemügyre venni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Vajdahunyad vára

Az Alpár Ignác építész által alkotott épületegyüttes nem csak a téli korcsolyázós időszakban lehet érdekes, de a nyári kánikulában is érdemes felkeresni a Városligeti-tó környékét. A román, gótikus, reneszánsz és barokk jegyeket is felvonultató vár a Magyar Mezőgazdasági Múzeum otthona is, így a környező árnyas parkrész felfedezése és az Anonymus szobor megtekintése mellett is lesz mit nézegetni.

Fotók: buzzfeed.com

Oldalak

Utazás
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...