Utazás

9 budapesti hely, amit fel kell fedezned idén nyáron

Párizsi udvar

A Ferenciek terén található eklektikus stílusú lakó- és irodaház Brudern-ház néven is ismert. A Schmall Henrik tervei alapján épült bevásárlóudvar elképesztően látványos üvegkupolájáról híres, de a díszes homlokzatot is érdemes jobban megcsodálni. A tér másik oldalán felfedezthetjük az Alkantarai Szent Péter Templomot, vagy közismertebb nevén a Pesti Ferences Templomot is, majd az 1952 óta működő Jégbüfébe érdemes betérni egy fagyira vagy süteményre.

Központi Vásárcsarnok

A Fővám téren található Budapest legnagyobb csarnoka, mely Nagycsarnok, Vásárcsarnok, Fővám téri központi vásárcsarnok és Dimitrov csarnok néven is ismert. A Pecz Samu építész, műegyetemi tanár tervei alapján készült, 1977-ben műemlékké nyílvánított épület a magyarországi historizmus téglaépítészetének az egyik legszebb alkotása. A bejárati kőkapuk neogótikus stílusjegyeket viselnek, míg a tetőt a pécsi Zsolnay-gyár színes épületkerámiái fedik. A rendkívül színes árukészlet mellett a csarnok nemzeti napokat is tart, a nyár folyamán például Indiai, Brazil, Egyiptomi és Thai napok is lesznek, de ha nagyon éhesek vagyunk az egzotikus ízek mellett egy-egy hagyományos sültkolbászt vagy hurkát is elfalatozgathatunk.

Margit-sziget

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ha már unjuk a városi nyűzsgést, akkor irány a Margit-sziget, ahol nem csak a Ferences és Domonkos rendi kolostorromokat, Szent Margit sírját és a Víztoronyot fedezhetjük fel, de a Palatinus Strandfürdőben vagy a Nemzeti Sportuszodában úszhatunk is pár hosszt. A hatalmas sziget bejárásakor érdemes a virágoskerteket, a Zenélő kutat, a Zenélő szökőkutat és a Japánkert is útba ejteni, majd a a sziget közepén található hatalmas zöld területen piknikezni egyet vagy csak élvezni a napsütést.

Ha szívesen ellátogatnál ezekre a helyekre, nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket!
Nézd meg ezt is: Budapest testközelben - Kvíz: mennyire ismered a fővárost?

Fotók: buzzfeed.com; Leadfotó: deviantart.net

 

Oldalak

Utazás
Sztárok
Erzsébet királynő és unokája, Harry kapcsolata hosszú éveken át különlegesnek számított, ám az utolsó közös emlékekre végül már egészen más körülmények között került sor. A sussexi herceg később...
Sztárok
Kamilla királyné öltözékének minden részlete tudatos választás, a skóciai Királyi Héten pedig egy csaknem százéves ékszerrel tisztelgett a néhai II. Erzsébet emléke előtt.
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
A közel-keleti gasztronómia egyik legismertebb hozzávalója már nemcsak az ételekben, hanem a kávékban is egyre népszerűbb. Bársonyos állaga és gazdag ízvilága miatt sokan úgy vélik, egészen új...
Utazás
Van, hogy egy fogás csábító az étlapon, de amikor kihozzák, hatalmas csalódás éri a vendéget.
Lifestyle
A nokiás Snake története nemcsak egy játék születése, hanem egy korszaké is.