Lifestyle

Elképesztő újdonságok Milánóban! Ismét robbantott a Samsung

Elérhető tudásfejlesztés gyerekeknek

Szinte mindannyian egyetértünk azzal, hogy a tudást játékosan kell becsempészni a gyerekek mindennapjaiba. Az oktatás keretein belül szükség van olyan intelligens eszközökre, amelyek játékosan, de eredményesen fejlesztik az iskolások tudását. Így gondolja ezt Pietro Rigemonti tervező is, aki innovatív eszköze, a Play Board révén megvalósította mindezt.

Ez egy asztali játék, ami egy Samsung S6 okostelefonra letölthető applikáció révén összeköttetésben áll a pedagógusok telefonjával, így azok folyamatos tájékoztatást kapnak a tanulók aktuális eredményeiről. Az eszköz nagymértékben javíthatja a tanulási és képességbeli hibák időben történő kiküszöbölését és nem mellesleg fejleszti a gyermekek intelligenciáját is.

Tudatos fűtésszabályozás a mindennapokban

Jonni Bongallino nevét azt hiszem, fogjuk még hallani. A fiatalember egy olyan lakásfűtést szabályzó koncepciót tervezett meg, amely individuálisan határozza meg a helység kívánt hőmérsékletét, tehát figyelembe veszi többek között a világítást és páratartalmat, így beállítja az egyén számára legmegfelelőbb hőmérsékleti viszonyokat.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.