Utazás

Milyen világot teremtesz magadnak? - Blogbejegyzés

Pár napra el kellett hagynunk Hua Hin-t, mert Lefi (a párom) eddigi kájt-tapasztalata megérett rá, hogy egy szinttel feljebb jusson és a mellettünk lévő városban, Prak Nak Pran-ban pont volt megfelelő tanfolyam. Kifizettük, összepakoltunk és átköltöztünk pár napra. Az eredeti terv szerint csak ő jött volna, de kiderült, hogy a szállás ára szobára van, szóval miért is maradnék?!

Költözés

Az első kérdés az volt, hogy hogy jutunk át. A két hátizsák mellé egy kite-ot is szállítanunk kellett és a bicikliket is át akartuk vinni, az pedig nem volt opció, hogy több órán keresztül bicajozzunk, míg oda nem érünk a számunkra azelőtt még ismeretlen vidékre (kocsival kicsivel több, mint fél óra volt az út). Kis keresgélés után megalkudtam egy taxissal, aki kb. 4000 Ft-ért áthozott minket biciklistül, majd este hét-nyolc körül megérkeztünk a szállásunkra.

Jött is a tulaj, majd rögtön kiderült, hogy nem 400 bath a szoba, hanem 500, nem indul jól. A szoba egy ház melletti melléképületben van, hatalmas előtér, ahol éppen főzőcskéztek, zenéltek és szóltak, hogy még fognak is, sőt gyerekek is vannak, szóval csöndre ne számítsunk. Nem a legjobb, hisz valószínű Lefinek tanulnia kell majd. Aztán megláttuk a szobát, konkrétan egy lyuk, amiben van egy ágy, még a hátizsákunkból sem tudunk kipakolni.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A fürdőszoba

Áll bent a levegő és meleg van, szúnyogháló persze nincs, ha kinyitjuk az ablakot vagy bejönnek, vagy nem. A fürdőszoba közös, meleg víz nincs, gyakorlatilag akkora az egész, mint egy nagyobb WC, csak a falra van szerelve egy zuhany. Szokásos thai megoldás, a földön van egy elfolyó és nagyjából arra lejt a járólap. Végül is 4000 Ft-ért mit lehet várni?

Éhesek voltunk, finom kajaillat terjengett a szobánk ablaka alatt és a legközelebbi vacsorázóhely másfél-két km-re lehetett. Útnak indultunk, minden tök drága. Általában 40-50 bath-ért veszünk egy-egy tál kaját, itt 100 volt a legolcsóbb. Mintha nem is egy turisták által alig ismert kisvárosban lennénk, hanem rögtön Phuketen! A kaja persze finom volt, jóllakottan mentünk vissza a szálláshelyünkre, ahol jobb híján rövid időre csatlakoztunk az ablakunk alatt beszélgető társasághoz. Olyan 80%-ban oroszul beszéltek, amiből egy szót sem értek, izgi lesz a következő öt nap.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.
Lifestyle
A héten csapadékos fordulat jön az időjárásban. Mutatjuk, hol lesz szükség mindenképpen esernyőre!
Lifestyle
A természetben élő állatok menedéket keresnek, és az egerek számára a lakóépületek különösen vonzó célpontot jelentenek.