Utazás

Milyen lehet hotelben lakni? Eláruljuk!

Szerintem gyerekkorában mindenki elgondolkozik legalább egyszer azon, milyen lehet egy hotelben lakni. Reggeli, medence, bevetett ágy, mi pedig csak érezzük jól magunkat. Mielőtt ideértünk volna, csak annyit tudtunk, hogy hotelben fogunk lakni, mert olcsó, közel van a parthoz (két km) és van benne ágy, meg fürdőszoba. És wifi, medence, edzőterem. Az első képekről rögtön hiányoltam a konyhát, egy főzősarok jól jönne, de megnyugtattak, itt bármikor találunk kaját 1-2 euróért.

Az első napok

Persze azt sejtettük, hogy nem lesz minden reggel rántotta a tányérunkon és valószínűleg takarítani is majd magunknak kell, de még így is jó üzletnek tűnt. A hosszútávú bérlés lényegesen olcsóbb ugyan, mint a napi, az első meglepetés viszont akkor ért, amikor kiderült, hogy ebben az árban nincs ágynemű. Persze gondot nem okozott, még a beköltözés napján vettünk egy-egy párnát és lepedőt, takarózni viszont a törölközőnkkel takaróztunk. Egy estét, mert másnap már azt is találtunk jó áron. Az áramot és a vízfogyasztást a bérleti díjon felül fizetjük, minden szobának külön mérőórái vannak. A tv-t az első hónapban be sem kapcsoltuk, a második hónapban pedig már ki is húztuk a konnektorból, ezzel még spórolni is sikerült.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Medence és edzőterem

Van medence és edzőterem, ez sincs benne a szobabérlésben, utóbbira két hónapig fizettünk, előbbire egyáltalán nem. Persze ettől még sütkérezhetünk a medence partján, többször dolgoztam is már onnan. Ha havidíjat nem fizetünk, kedvezményes egyszeri díj kifizetésével még a vízbe is bemerészkedhetünk. Az edzőterem más, oda szívesen befizetnénk magunkat, de úgy döntöttünk, hogy pont megfelel a szobánk is az edzésre, otthonról mindketten hoztunk gumiszalagot, itt pedig vettünk jógamatracot és egy trx-et is. Utóbbit ugyan felszereltük a teraszon, de muszáj lesz találnunk neki egy fix pontot, mert nem lenne jó magunkra rántani a légkondit.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...