Utazás

Csokimúzeum Bécsben - Akár a földi mennyország!

Gyárlátogatás

A vércukorszintet helyretéve megint tudunk a gyártástechnológiára koncentrálni. Retró savanyúcukor- és drazsékészítő gépezeteket nézegetünk, a csokinyulak és csokimikulások előállításának ipari módszereit tanulmányozzuk. Eszembe jut, amikor hetedikesként a néhai győri kekszgyárban jártunk tanulmányi kiránduláson.

Az emeleten az üzemi területet üvegfal választja el a látogatótértől. Szombaton pihen a gyár, így aztán elsősorban a lépten-nyomon kínálkozó ízlelési lehetőségeket használjuk ki. Lekövetjük a gyerekcsoportot, mi is meghallgatjuk az okosságokat a cég történetéről, a gyártásról, a csomagolásról.

Praliné saját kezűleg

Örömmel konstatáljuk, hogy pár éve a Heindl magába olvasztotta a Pischinger nevű ostyaspecialista céget, így natúr és mogyorós-csokoládés nápolyit is kóstolhatunk. A gyerekek közben a műhelyben szorgoskodnak, marcipánból és csokoládémasszából gyúrják a saját elképzeléseik alapján a pralinékat.

A sok elfogyasztott édességtől és boldogságtól eltelve már szinte csak protokollárisan megyünk át a mintaboltba. Aztán végül 10 eurót áldoztunk pár Heindl-klasszikusra, hogy az élményből haza is vihessünk. Került a szatyorba szuvenírként Mozart-szív, Sissi-tallér és Sissi-ibolya, Heindl-nugát, no meg a közelgő Húsvétra való tekintettel csokinyúl is.

A teljes fotógaléria megtekinthető a Facebook-oldalunkon. A képeket a szerző készítette.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.