Kaffeekultur avagy mit köszönhet Bécs Kolschitzkynek?

A Kaffekultur egy jellemzően Bécshez köthető osztrák kifejezés, a legtöbb nyelvben értelmetlen is volna a megfelelőjét keresni. Nem kávékultuszról van itt szó, hanem egy létformáról. Egy életmódról, ami bár a Monarchia legtöbb nagyvárosában a XX. század első évtizedeiben szintén kialakult, mára már Ausztriát leszámítva gyakorlatilag kihalt.

Kávézás a szomszédoknál

Egyetlen csésze fekete, sőt egy már kiürült kávéscsésze mellett órákat eltölteni, olvasni, tanulni, beszélgetni, a fal repedéseit bámulni rég letűnt időtöltés. Kivételt képeznek ezalól a hagyományos bécsi kávéházak. Nem utál ki bennünket a pincér, akinek csak keresztneve van, ha extra fogyasztás nélkül múlatjuk az időt, sőt néha külön le kell vadászni egy második Großer Braunerért, hogy fenntartsuk az életműködéseinkhez szükséges koffeinszintet. Egy rendes bécsi kávéházban már évtizedekkel ezelőtt megállt az idő, néhai törzsvendégei sem tudnák megállapítani, hogy milyen évet írunk, hacsak nem pillantanak rá a fakeretekre rögzített napilapok valamelyikére. Az eszpresszógépeket néha modernebbre cserélik, friss virág kerül a pultra, de amúgy minden változatlan.

A Lehárgasse és a Gumpendorfer sarkán álló patinás Café Sperlben, ahol a Szecesszió mozgalmát alapították, valószínűleg megállapodtak a művészek, hogy törzshelyük kivételt képez, ami a törekvéseiket illeti. Kortalanok a billiárd-, a sakk- és a kártyaasztalok, a Thonet-székek, mindenbe bele van ivódva egy másik évszázad hangulata, és ha elég gyakran járunk ide, akkor egyre több ismerős arcot fedezünk fel a vendégek között. Itt kávézott egykor tucatnyi más operettistával Lehár Ferenc és Kálmán Imre, de Conrad von Hötzendorfnak és tábornoktársainak a Stammtisch-e, törzsasztala ugyanúgy itt volt, mint Kollo Moseré és Josef Olbriché, akik a kornak az akadémikus művészet ellen lázadó vezéralakjai voltak.

Ha a Sperltől lesétálunk a Girardigassén, akkor a Naschmarkt sarkán rögtön belebotlunk a Café Drechslerbe. A lassan százéves kávéházat 2007-ben a neves brit építész, Sir Terence Conran tervezte át, vegyítve az eredeti hangulatot a szikár modernséggel. 

A Drechsler a környéken székelő tucatnyi reklámügynökség és médiacég kedvenc lazázós helye, és persze ez nem utolsósorban az itt kapható pazar reggeliknek is köszönhető. Ez utóbbi a Naschmarkt közvetlen közelsége és a számtalan versenytárs miatt alap.