Kaffeekultur avagy mit köszönhet Bécs Kolschitzkynek?

Megvilágosodás

A 6. kerület legendás kávézója az Otto-Bauer-Gassén, rövid sétára a Mariahilferstraßétól a Café Jelinek. A Jelinek népszerűségére első pillantásra nincs ésszerű magyarázat. Egyébként másodikra sincs. Minden olyan, mintha vagy negyven éve nem küzdöttek volna itt egy percet sem az entrópia ellen. A tapéta évtizedek dohányfüstjével átpácolódva mállik le a falakról, a fapadló kopott, a karosszékek az azonnali szétesés érzésével ajándékozzák meg az óvatlanul beléjük süppedő vendéget. Pedig a Jelinek nem szándékosan romkávézónak kialakított hely, egyszerűen tényleg úgy maradt.

És valahol rájöhetünk, hogy itt három dolog számít. Az állandósággal együtt járó folytonosság, ami megőrizte az évtizedek alatt itt megfordult emberek aurájának kollektív lenyomatát a mai vendégek számára, akármit is jelentsen ez. A kiváló kávé. És a város legjobb kuglófja. Semmi más nem számít.

Nagyjából ugyanez a helyzet a Café Hawelka esetében is a Dorotheergassén, két lépésre a Grabentől. Az öreg Leopold és felesége Josefine olyan vendégkört tartott, amire bármelyik kávéház büszke lehetne. Ernst Fuchs, a zseniális képzőművész, Hundertwasser, a mókás stílusú építész, Klaus Maria Brandauer, a zseniális Mephisto, a külföldiek közül Andy Warhol és Peter Ustinov, amikor éppen Bécsben jártak.

Pedig aztán ha van Bécsben kávéház, ahol az ember fejében elindul Voga-Turnovszky "Presszó" című ópusza, akkor az a Hawelka. Itt már rég nem lehet dohányozni, mégis úgy néz ki belül, mintha vágni lehetne a füstöt. Presszó ez, a javából. Persze kávé, sütemény, aura mind hibátlan. Csak éppen a férfivécé ajtaján a HERREN feliratból nem maradt más, mint ERR. Drága Leopold és Josefine, mit tudtatok ti, amit más nem?